„Minden országot bejártam,

Minden messze tartományt,

S aki álmaimban él,

A dicsőt, az égi szépet

Semmi földön nem találtam.”

Nemzeti Színházban történt 1879-es bemutatója óta a Csongor és Tünde a magyar drámairodalom egyik legismertebb és legnépszerűbb műve lett. Vörösmarty klasszikusa Vidnyánszky Attila rendezésében 2016 óta szerepel a Nemzeti Színház repertoárján. A prózai változat után ezúttal új formában szólal meg a mű. A Ghymes együttes alapítója, Szarka Tamás zenésítette meg Vörösmarty szövegét és teremtett egy különleges, kortárs hangzásvilágot, közelebb hozva a fiatalokhoz az emberi lét alapkérdéseit. „Ez az előadás legalább annyira zajlik a külső világban, mint az emberi lélek belsejében” – mondja a rendező. „A kiindulópont, a zenék is a mából szólalnak meg. A darabban megjelenő Hármas út pedig – a mindenkor előttünk álló választás lehetősége, kényszere – a felnőtt életét kezdő friss generáció számára is a nagy döntés pillanatát jelenti. Mert a társra találás szent aktusa a legfontosabb csoda, amit az ember az életében megélhet.”

Csongor egy átlagos diák. Kezébe kerül egy könyv, de már az első oldalnál lecsukódnak a szemei. Álmodik. Hogy ez a valóság vagy Tündérország, maga sem tudja. Álmában találkozik az ,,égi széppel”, legmélyebb vágyával: egy gyönyörű lánnyal, Tündével. Csongor össze van zavarodva – melyik világban fogja utolérni a szerelmet?

Vörösmarty drámájának szereplői vadul keresik a boldogságot. Ki ebben, ki abban.

Míg Csongor Tündérhonba, Tünde a földre vágyik. A fiatalok körbejárják a világot egymásért, útjuk a tévelygés, a futó találkozás és az újbóli keresés próbája. Végül el kell jutniuk a pokol fenekére is, mert a kút alján nyílik az út az ég felé. Mindent ki kell engedni a kezükből, így találnak otthonra a másiknál. Ahogy Tünde mondja az utolsó jelenetben: Nézz körűl, s ha tartja kedved, / e gyönyörfa és ama lak / mind reád vár, mint sajátod / s boldog alkotójok: én.”