A King Lear Show  című előadás egy népszerű televíziós csatorna stúdiójában játszódó grandiózus valóságshow, amelyben élő közvetítések, háborús krónikák és reklámok váltogatják egymást – és időnként a nézőket is bevonják a játékba. A darab szerzőjét, Kirill Fokint a Lear király című dráma inspirálta, ugyanakkor a történet - megőrizve az eredeti Shakespeare-mű néhány motívumát – egyfajta groteszk parafrázisként gondolja újra egy kiöregedett uralkodó lemondásának és megőrülésének folyamatát. Az előadás cselekményének középpontjában a Lear Corporation, a világ legnagyobb médiaholdingja áll, amelynek a jövője forog kockán. A Lear Corporation elnöke, Lear próbára akarja tenni a három lányát, hogy eldönthesse, kire hagyja médiabirodalmának vezetését, végül azonban saját próbatételét kell kiállnia – és mindezt egy élő show-műsorban. Lear talán az egyetlen olyan szereplő, aki elhiszi, hogy mindaz, ami a színpadon zajlik, maga a valóság, ám az előadás végére saját csapdájába esik. Az előadás egy tragikomikus színpadi látomás, amelyben felbukkannak Shakespeare-idézetek is és a főszereplő őrült lázálmán keresztül Lear szelleme szólítja meg a közönséget. A nézők pedig végül rádöbbenhetnek, hogy talán ők is ugyanolyan részesei voltak ennek a valóságshownak, mint maguk a szereplők. A mai világunkat egy alternatív univerzumban ábrázoló előadás révén Shakespeare eredeti műve egészen más, újfajta értelmezést nyer.

A King Lear Show főszerepét Schnell Ádám játssza, három lányának szerepét pedig Söptei Andrea, Tóth Auguszta és Polyák Anita egyetemi hallgató alakítja, valamint feltűnnek az eredeti Shakespeare-drámából ismert más alakok is, ám a közönség teljesen új kontextusban találkozik velük.

Az előadást Valerij Fokin orosz rendező, a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház művészeti vezetője állítja színpadra, akit olyan produkciókat rendezett már a Nemzeti Színházban, mint a Krokodilus vagy a REX.

„Ahogyan az előző nemzeti színházi rendezésem, a REX főszereplője, úgy a King Lear Show Learje sem klasszikus hőstípus, hiszen a hatalom megszerzéséért mindketten számos embertársukon léptek át korábban. A sorsuk abban is hasonlóságot mutat, hogy most éppen az történik velük, amit ők mások kárára addigi életük során elkövettek. Lear a mi előadásunkban – vagyis Kirill Fokin író felfogásában – egy médiamágnás, aki cinikus korunk szabályai szerint építette ki médiabirodalmát, de az előadás idejében, az utódlás pillanatában a saját csapdájába sétál: utódjelöltjei, vagyis három lánya egy rendkívül cinikus „játékot” játszik vele. Egy valóságshow főszereplőjévé teszik apjukat, a King Lear Corporation nevű médiabirodalom vezetőjét. Ez a helyzet felkészületlenül éri Leart, aki fokozatosan csúszik a cinizmusból az őrületbe. Ezt a folyamatot erős színpadi gesztusokkal érzékeltetjük, hiszen a mi előadásunk szereplői kortárs környezetben és mai nyelven szólalnak meg, amikor viszont Learen eluralkodik az őrület, Shakespeare költői nyelvezetén fejezi ki magát, és a színészi játék is megváltozik: egy régies, patetikus, teátrális magatartást vesznek fel a szereplők. A cinizmus számomra azt jelenti, hogy az önérvényesülés érdekében egyszerűen kikapcsoljuk a lelkiismeretünket. Ha ezt megtesszük, az erkölcsi gátak átszakadnak, és minden lehetségessé válik. De ennek ára van: a cinikus korszellem megszemélyesítője, Lear beleőrül. De hiába tudjuk, hogy bűnös, Lear őrült magányának pillanatában a néző rájön, hogy ő is csak egy ember. Ennyiben számíthat együttérzésünkre. A cinizmus és a hatalomvágy mindannyiunkban ott van…”

Valerij Fokin rendező