Marton Éva szenvedélyévé vált a tanítás
Réfi Zsuzsa
Az énekesnővel a néhány napos oktatási metódusok nehézségeiről, az énekversenyek furcsa műfajáról, s természetesen a róla elnevezett, budapesti seregszemle eddigi eredményeiről, jövőbeli terveiről is beszélgettünk.
– A szálak ismét Batta Andráshoz, volt rektoromhoz vezetnek. Ő tartott nem is olyan régen egy előadást a weimari Liszt Ferenc Zeneakadémián, és akkor kérdezték meg tőle, mit gondol, Marton Éva vállalna-e mesterkurzust az intézményben. András csak annyit válaszolt: biztosan. Igaza volt, örömmel mentem, és nagyon tartalmas napokat töltöttem Weimarban.
– A Szegedi Tudomány Egyetem Énektanszakának növendékeinek - most már azt mondhatom - rendszeresen tartok mesterkurzusokat. A moszkvai Bolsojban tíz napos posztgraduális képzés formájában készítettem fel a már kész, nagyrészt orosz énekeseket egy nagyszabású Wagner-koncertre. Később Szentpétervárott, az Obrazcova Énekversenyen hallottam, hogy a hangversenyük kiválóan sikerült, és szeretnének továbbra is ilyen kurzusokat. S ha szükséges – ezt pedig én szeretném – még a mi Zeneakadémiánkra is eljönnének. Barcelonában egy hétig főleg olasz operákkal foglalkoztunk. Ott még arra is megkértek, költözzek a városba, és tartsak rendszeresen kurzusokat. Nemet mondtam az ajánlatra, de ebből tanulva a Zeneakadémiánk csapata azon is dolgozik, hogy a budapesti intézményben rendszeresen tarthassak nemzetközi, posztgraduális mesterkurzusokat, hiszen óriási rá az igény. 
Világjáró, folytonosan fellépő énekesnőként is szívesen tanított? Gondolta magáról, hogy van kedve és türelme az oktatáshoz?
– Amikor először adtam mesterkurzust a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, 2003 szeptemberében, az utolsó napon, ahogy kiléptem a kapun, a bejáratnál régi zeneesztéta professzorommal, Ujfalussy Józseffel találkoztam. Ő érdeklődött, hogy ment a tanítás, és válaszomra: „remélem jól sikerült, mert én nagyon szeretek tanítani”, mosolyogva jegyezte meg: „csak vigyázzon, nehogy szenvedélyévé váljon”. Mint világjáró énekesnek persze sem időm, sem energiám nem volt akkoriban arra, hogy oktassak. Ujfalussy professzor szavai azonban nem hagytak nyugodni. Sokat gondolkoztam, hogyan tudnék segíteni a jövő énekeseinek. Elhivatottságot éreztem, egy új hazai énekes generáció felnevelésének az élére akartam állni. Az életem, a pályám, az elvégzett munkám után kötelességemnek is tartottam mindezt. Ezért mondtam aztán igent, amikor annak idején Batta András rektor felkért az énektanszék vezetésére. Mehettem volna az Egyesült Államok, Japán vagy Európa zenei egyetemeire is tanítani, maradhattam volna Németországban, de felizzott bennem valami. Olyan akartam lenni, aki az új tehetséget felismeri és díjazza, nem pedig a hibákat strigulázza. Amikor énekesként pályám hosszú, aktív szakaszában jártam, másként hallgattam a kollégákat, mint most. Igaz, általában a legnagyobbakkal szerepeltem együtt, de nem csak ezért hiányzott belőlem a ‘zenekritikusi attitűd’. Amióta tanítok, azon kapom magam, hogy kezdek mindent olyan füllel hallgatni, hogy hol van probléma, és azt miként lehetne orvosolni. Kialakult bennem egyfajta tanári habitus, azzal a vággyal, hogy mindenkit megtanítsak az általam elképzelt, helyes éneklésre. Ez nem hiúsági kérdés, hanem valamiféle, belső késztetés. Biztosan más tanárok is így vannak ezzel. S még csak annyit, a tanításhoz végtelen a türelmem.
Sok-sok éve ad mesterkurzusokat világszerte. Mi a legnehezebb a néhány napos oktatásban, s mi az, ami miatt mégis szívesen foglalkozik ebben a formában is a fiatalokkal?
– Ami talán nehéz, az az, hogy minél gyorsabban megteremtsem a növendékkel a megfelelő kontaktust. Ők kétségkívül tudják, kivel állnak szemben, s el kell érnem, hogy leküzdjék a gátlásaikat, megnyíljanak. A férjem még ma is emlékszik arra, hogy amikor az ifikeret tagja volt, Puskás lejött közéjük, foglalkozott velük, mutatott és elmagyarázott néhány trükköt. Számára az még ma is szentírás. S tudom, a fiatalok ugyanígy figyelnek minden szavamra.
Ősszel Szentpétervárott vett részt az Obrazcova Énekverseny zsűrijének munkájában. Ötödik esztendeje tagja a grémiumnak. Milyen közös előadások emlékét őrzi?
– Jelena Obrazcovát először 1976-ban, a New York-i MET-ben láttam és hallottam. Lenyűgöző teljesítményt nyújtott Amnerisként. Később, a nyolcvanas években jó néhány Trubadúr-előadásban énekeltünk együtt. Kiváló csapatot alkottunk Franco Bonisollival, Piero Cappuccillivel, a dirigens pedig nem volt más, mint Pinchas Steinberg. Összebarátkoztunk, és a színpadon kívül is gyakorta találkoztunk. A 90-es években meghívtam Jelenát egy koncertre Budapestre, a Don Carlos-négyesét mellettünk még Nyikolaj Gyaurov és Sherrill Milnes énekelte, Oberfrank Géza vezényletével. Színpadon utoljára 2001-ben láttam, amikor Ortrudot énekeltem Los Angelesben, Jelena akkor az öreg Grófnőt keltette életre A pikk dámában. Óriási volt. Évek múltával aztán ő hívott meg az énekversenye zsűrijébe, amit halála után is szívesen megteszek, már csak az iránta érzett tiszteletből is.
Általában zsűritagként mi alapján értékeli a jelentkezőket?
– Ha a rólam elnevezett énekversenyt nézem, akkor a történetnek két része van. Az első az ismerkedés a jelölttel, beküldött kép- és hangfelvétel alapján, s azt követi - a kiválasztás után - a személyes élmény. A döntés mindkét szituációban nyilván más értékelést, hozzáállást igényel. Lényeges kérdés, hogy meg tudom-e biztonsággal állapítani egy néhány perces DVD-felvétel alapján, hogy ki kerüljön a pódiumra a zsűri elé, és ki nem? Az esetek nagy százalékában, ha felvétel korrekt, akkor a válasz: igen. S miután az előzsűrizést hárman végezzük, a véleményünknek minden esetben egyeznie kell. Az az érdekes, hogy a különböző technikai szinten felvett, a világ minden tájáról megküldött kis produkciók összbenyomása alapján mégis létrejön valamiféle objektív kiválasztási metódus. Mindenesetre az előzsűri ítélete egymástól függetlenül is meglepő egyezést mutatott már az első verseny idején és a későbbiekben is. A kiválasztásban két kollégám véleményét kértem a saját benyomásaim mellé: Kocsár Balázsét, aki az Operaház főzeneigazgatója és egyben a verseny gálaestjének karmestere, valamint Kiss B. Atilla énekművészét, aki a Zeneakadémia énektanszékének tanára, s most már az Operettszínház főigazgatója.
Rendező: Káel Csaba
A jelentkezőket nézve örömmel állapítottam meg, hogy változatlanul sokan érdeklődnek az ázsiai országokból is a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny iránt. Fontosnak tartom, hogy az európai zenekultúrára oly fogékony távol-keleti országok fiataljai ugyancsak megismerkedjenek a magyar zenei hagyományokkal, Budapesttel, a Zeneakadémiával és az Operával.
S mi a helyzet a személyes bemutatkozással?
– Az élő találkozásnál sok esetben már akkor érezzük, hogy valaki rendkívülit fog produkálni, amikor még egyetlen hangot sem énekel, csupán bejön a színpadra. Nehéz ezt megmagyarázni…
Van, amiben másként kell produkálnia egy indulónak, mint a színpadon?
– A verseny furcsa műfaj. Nincsenek énekes partnerek, egyedül kell megküzdeni a zsűri tetszéséért, ráadásul csupán egy-egy alkalom és viszonylag rövid idő áll rendelkezésre. Ez azt jelenti, hogy már az első pillanattól kezdve jónak kell lenni, nincs idő előkészületre, színpadi akklimatizációra. Versenyen nem lehet olyasmire hivatkozni, mint egy előadáson, hogy az énekes nincs jól, indiszponált. Itt minden fekete vagy fehér. Az ember egyedül van, minden szem kritikusan szegeződik rá, minden fül őt hallgatja. Van ugyan közönség, amelynek figyelme segíthet feloldani ezt a nagy feszültséget, a fiatalok azonban nem elsősorban a publikumnak, hanem a zsűrinek énekelnek. A hallgatóság is inkább a versenyt követi, és csak másodsorban koncentrál az előadás élményére. Ugyanis a publikum is értékel, és nem csupán tapssal ítél, hiszen van közönség-díj is. További nehézség az, hogy egy verseny több fordulóból áll, napokon keresztül kell jó formában lenni. Sőt, ha lehet, minden alkalommal emelni kell a színvonalat, hangban, kifejezésben, még a külsőt tekintve is: megjelenésben, viselkedésben. Egy versenyhez – s ebben a művészeti megmérettetések nem különböznek a nagy tornáktól – átgondolt és fegyelmezetten megvalósított stratégiára van szükség.
Pályája ismeretében érdemes megjegyezni, hogy annak idején úgy futott be óriási karriert, hogy egyetlen nemzetközi énekversenyen sem indult…
– Akkoriban még nem játszottak ekkora szerepet a különböző megmérettetések egy fiatal művész pályafutásában, mint manapság. Az operaházak többé-kevésbé zárt társulatokkal működtek, ahová próbaénekléssel vagy menedzserek segítségével lehetett bekerülni. A nemzetköziség, nemcsak a vasfüggöny mögötti Magyarországon, hanem még a „szabad” világban sem volt kötelező érvényű, legalábbis a karrier kezdetén. Ma viszont más a helyzet: egy ifjú énekes mozgástere szinte ijesztő méretekben megnövekedett. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy tanulmányaik befejezését követően a fiatalok néhány évet lehetőleg egy társulatnál töltsenek el. Szerintem hét-tíz esztendő szükséges ahhoz, hogy az ember megfelelő tapasztalatot szerezzen a színpad, a zenekar, a karmester, a partnerek társaságában. Ezért is határoztuk meg versenyünk felső korhatárát a nőknél 32, a férfiaknál 35 évben, megadva a lehetőséget, hogy elsősorban azok mérettessék meg magukat, akik mögött már van tapasztalat, siker és kudarc egyaránt. Ez persze nem zárja ki, hogy diákok vagy frissen végzettek jelentkezzenek. Ki tudja, hátha egyik vagy másik zsűritag épp a bennük rejlő lehetőségre figyel fel…
Az Önről elnevezett verseny különlegessége az is, hogy nem a szokásos gálaesttel zárul.
– Úgy döntöttem, hogy a verseny után közvetlenül mesterkurzust ajánlok föl a fiataloknak, a nyerteseknek és a kevésbé sikereseknek egyaránt. Ez a verseny „bónusza”. Bárki ingyen igénybe veheti, énekelhet előttem, a többi versenyző előtt, kikérheti a véleményemet és remek korrepetitor kollégám, Gyökér Gabriella kíséri. Használjuk ki a Zeneakadémia csodás lehetőségét! Nem hiszem, hogy van még egy felsőfokú zenei intézmény a világon, amely ilyen patinás és egyben korszerű környezetet kínál egy zenei verseny lebonyolításához. Liszt Ferenc Zeneakadémiáján fellépni mindenkinek inspiráló élmény.
Hét ária és egy Liszt-dal a kötelező penzum. Elég komoly megmutatkozási lehetőség. A kötelezően választható Liszt-dal pedig a magyar verseny „névjegye”.
– Így van. Ezzel is érzékeltetjük, a seregszemle abban a hatalmas múltú zenei intézményben zajlik, amelyet – a világon, egyedülálló módon – még maga Liszt Ferenc alapított, 1875-ben. Számomra magyar énekesként, akinek ez az iskola az alma matere, Liszt Ferenc személye sokszorosan fontos. Az, amit ő a zenén keresztül elért a saját idejében, s amit csodálatos, karizmatikus személyisége varázsával Magyarországért tett, mindannyiunk számára példa. Büszke vagyok rá, hogy egyik legszebb művében nemcsak címszereplőként énekeltem pályafutásom során Szent Erzsébet szólamát, hanem 2015-ben, a Pesti Vigadó megnyitásának 150. évfordulóján művészeti vezetésemmel hangozhatott fel az eredetileg német szövegre írott oratórium magyarul, a Magyar Művészeti Akadémia rendezésében. Az énekversenyen kötelező Liszt-dal megszólaltatásának egyébként vannak szakmai okai is. Liszt több nyelven és többféle stílusban írt dalokat, így tehát a francia, a német, az olasz repertoárból mindenki kiválaszthatja a neki leginkább megfelelőt. A mi versenyünket a Zeneakadémia névadója fémjelzi.
Máshol is indíthatott volna énekversenyt, akadtak volna jócskán jelentkezők…
– Magyar vagyok, és a külföldön töltött évtizedek alatt is arra törekedtem, hogy később visszaadjak hazámnak abból, amit – művészi értelemben – megszereztem pályám folyamán. Ennek a vágynak logikus következménye lett a hazaköltözésünk után, hogy vállaltam a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem énektanszékének vezetését, és ezzel függött össze az énekverseny létrehozásának gondolata is. Meggyőződésem, hogy azoknak a magyar művészeknek, tudósoknak, sportolóknak, akik tehetségükkel és teljesítményükkel pályafutásuk folyamán öregbítették Magyarország hírnevét, komoly lehetőségük van – épp nemzetközi ismertségük révén – személyükön keresztül felkelteni az érdeklődést a mai Magyarország iránt, példát mutatni a fiataloknak, és kapcsolataik révén kapukat nyitni számukra a világ felé. Szárnyakat kell adni az ifjú tehetségeknek, nem lenyesni azokat.
Hogyan értékeli az eddigi Marton Éva Énekversenyeket?
– A 2014-es, 2016-os és 2018-as után a napokban megkezdtük a 2020. szeptember 6-a és 13-a közötti, IV. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny előkészítését. A harmadik megmérettetést követően már nyugodt lélekkel állíthattuk, hogy a rólam elnevezett seregszemle a világ operaversenyeinek élmezőnyébe került, csak a legnagyobb megmérettetések tudnak ilyen mértékben nyitni a nagyvilág felé. Az eddigi három sorozat sikere alapján ez évben felvételt nyertünk a Nemzetközi Zenei Versenyek Szövetségébe, ami - a befektetett munka alapján nyugodtan mondhatom – megérdemelt elismerés.
Jól haladunk a következő seregszemle előkészítésével is, a kormány biztosította keretet eddig sikerült körültekintően és gondosan felhasználni. A növekvő konkurencia, a fokozódó versenyhelyzet, valamint amiatt, hogy meg kell felelnünk a Nemzetközi Zenei Versenyek Szövetségének elvárásainak is, a jelenlegi számításaink szerint a büdzsét szükséges lenne 25%-kal emelni.
Fontos partnerük a Zeneakadémia.
– A versenyt eddig is a magyar kormány által biztosított, mintegy 100 millió forintos céltámogatásból rendezte a Zeneakadémia. Remek az együttműködés, a Torda Júlia vezette kommunikációs csapat, a szervezést végző Schanda Beáta, a Zeneakadémia részéről a lebonyolítás zavartalanságát biztosító Csonka András és Hintalan-Mondok Yvette mind-mind magas szintű munkát végez. A középdöntő és a döntő a több kamerás, élő internetes közvetítésnek köszönhetően több, mint harminc országban, Japántól az Egyesült Államokig, Norvégiától Brazíliáig akár okostelefonról is követhető. Ezt Lakatos Gergely és csapata biztosítja, a kornak megfelelő technikai szinten. A megmérettetés döntőjét a Bartók Rádió élő adásban közvetíti, tervbe vették, hogy a versenyről az MTVA/M5 ezúttal is 55 perces filmben számol be, és a gálát esetleg egyenesben közvetíti. Mindenesetre az eddig lezajlott versenyekről a hazai és külföldi visszajelzések rendkívül pozitívak.
Korábban már nyilatkozta, hogy milyen régi vágya volt ez a megmérettetés…
– Sok évtizedes… A felújított Zeneakadémia megnyitása után alig egy évvel, 2014 szeptemberében már megrendezhettük az első énekversenyt. Köszönet érte Prof. Dr. Batta András rektornak, aki segített az életre hívásában, valamint utódjának, Dr. Vigh Andrea rektorasszonynak, aki rögtön az énekverseny mellé állt, és azóta is figyelemmel kiséri a verseny minden mozzanatát, támogatja, ahol csak lehet. Az anyagi fedezetet pedig a Miniszter Elnöki Hivatal, majd az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította, amiért hálás vagyok, s remélem, hogy a szükséges anyagi bővítés iránti kérés ugyancsak meghallgatásra talál. Bízom benne, hogy a folytatás szintén ilyen sikeres lesz. Szeretnénk a szintet tovább emelni, hogy felzárkózzunk a legnagyobbakhoz.
Rendező: Katharina Wagner
Mennyire követi a legjobb versenyzők pályáját?
– Már az eddigi énekversenyeken is ritka tehetségek repültek ki innen. A 2014-es nagydíjas Vörös Szilviát rendszeresen foglalkoztatta a Magyar Állami Operaház, gyakorta koncertezik, és már külföldön is bontogatja szárnyait, többek között kétéves szerződés köti a bécsi Staatsoperhez. A 2014-es verseny második díjasa, Tatiana Zhuravel ukrán koloratúr-szoprán kiválóan alakította Eötvös Péter „A szerelemről és más démonokról” című operájának női főszerepét a Magyar Állami Operaház premierjén. A 2016-os második díjas Horti Lilla rendszeresen lép fel koncerteken és dalesteken, s már szerződése van a Magyar Állami Operaházban, többek között Mimit énekelt a decemberi Bohémélet-előadásokban, továbbá Rosalindát a pécsi Denevérben. A legutóbbi – 2018-as - megmérettetés győztese, a mongol bariton, Badral Chuluunbaatar már azóta fellépett a milánói Scalában, s idén nyáron a Veronai Arénában is szerepelt. A második helyezett, Ádám Zsuzsanna pedig fellépett a Magyar Állami Operaházban, idén nyáron már Aidát énekelt a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A cél éppen ez: bevonni a legtehetségesebb fiatalokat a magyar és a nemzetközi operaélet vérkeringésébe.
S mi az, ami most, a kurzusok mellett, s a következő, 2020-as versenyre készülve kitölti még a napjait?
– Tanítás, a következő projektek szervezése, tervezése, interjúk. Egy közönség-találkozót, beszélgetést készítünk például elő, ami december elején lesz Münchenben, a magyar főkonzulátus szervezésében Batta Andrással és Maximilian Maierrel, a BR Klassik munkatársával. Aztán vizsgáztatások, tanszéki koncertek szintén várnak rám, s változatlanul az Operaház főigazgatójának is a főtanácsadója vagyok. És meghirdetjük a Zeneakadémián az első nemzetközi posztgraduális mesterkurzust is, 2020. március 9-e és 14-e között! Szeretnék persze emellett a férjemmel, a családommal is együtt lenni, és békés karácsonyra készülni.
