Azzal az örök színházi problémával szembesülök, hogy vajon baj-e, ha egy színésznek nemcsak erős karaktere, de kialakult, kiforrott eszköztára, ismerős hangja, tartása, mozgása van minden szerepben.

Lengyel Nagy Anna Élet.történetek.hu… sorozatában két igaz mesét láthatunk. A mi Józsinkét és Erzsikéét.

A mi Józsinknak semmije sincs, csak magához való esze. Mélyebbről jött, mint a Diggerdrájver Angliában dolgozó vendégmunkása, aki darukezelőként bizonyítja magának, hogy érdemes volt kimennie. Józsia semmiből küzdötte föl magát komoly pozícióba, mondhatni hatalmi helyzetbe. Az élet furcsaságait zseniálisan figyelte ki és fordította a maga javára. Falusi cselédként, pásztorgyerekként éppúgy, mint követségi mindenesként Moszkvában. Mindig tudta, hogyan tegye magát nélkülözhetetlenné. Mindig tudta, mire van szüksége a gazdáinak annyira, hogy azzal észrevétlen a markában tarthatja őket. Vagy legalábbis ő úgy érezheti, hogy uralkodik fölöttük. Mert nem idegen tőle Háry János önfényezése sem. Kalandja a követségre beosonni szándékozó Rákosi Mátyással csaknem népmesei.

Epres Attila folyton izgő-mozgó, nyughatatlan, megállni képtelen fickót játszik, a monológ alatt folyvást tevékenykedik. Megterít egy asztalt viaszosvászon abrosszal, egészen olyat, amilyen a Diggerdrájverben is szerepelt, gondosan rápakol mindenfélét, de úgy, hogy sohasem tereli el a figyelmet a szövegről, a történetről, a pár szóval telibe találó jellemzésekről.

Lázár Kati szükségképpen az ellenkezője. Ő mozgáskorlátozott voltát teszi bele a játékba, teszi a jellem részévé, illetve ellenpontjává. Jászai Marira, akit a Kripli Mari monológban keltett eleven életre, csak annyiban hasonlít ez a szerep, hogy itt is egy nagy akaratú, feltartóztathatatlan szenvedélyű asszonyt jelenít meg egyhelyben ülve. Valóságos anyatigrist, aki leukémiás gyerekéért küzd. Tulajdonképpen csak a hitével, az önbizalmával. Mást nem tehet. Egyszerű asszony, a betegségből és a gyógymódokból egy mukkot sem ért. Talán ez is a szerencséje. Az orvosi beszédből is csak a lényeget szűri ki.

A reménytelenséget. És szembeszáll vele. Nem hiheti el, hogy elvesztheti a kislányát. Mellette van, vele él a kórházban, amikor lehetséges, kimegy vele a körúti padra. Lázár Kati szinte csak a hangjával sugározza szét a Mozsár utcai teremben a csodatevő energiát. Ül és beszél az összetéveszthetetlen hangján, a maga jellegzetes hanghordozásával, a szöveg jellemet, társadalmi helyzetet közvetítő tempójával és tagolásával. De miközben átéli, el is tartja magától az asszony szenvedését, csöppnyi dicsekvést, magamutogatást is kever a hanghordozásába. Érdes, csaknem durva viselkedés ellensúlyozza és hitelesíti az érzelmességet.

Ritka, szokatlan élmény: két történet az életszeretetről. A színházszakmai kérdéseket meg modorosságról, elkopó eszköztárról, elnyeli az élet valósága.