Korsunovas Shakespeare adaptációja – a Belgrádi Nemzetközi Színházi Fesztivál (2004) Grand Prix nyertese – mozgalmas és színektől harsogó, szinte „hemzseg” a vizuális metaforáktól. A Montague és Capulet család viszályát rivális pizzériákba helyezi. A két konyha úgy működik, mint két szenvedélytől fűtött kukta. A tészta és a liszt folyamatos, nemtörődöm szórása során az érzelmek és indulatok fokozódnak.
Csörömpölő edények és eszközök bőségszarujában egy nagy üst forog csendesen, megállíthatatlanul, átfordítva a szerelmet és sorsot lassan tragédiává és végül halállá a szenvedélyek különös helyszínén. Más Korsunovas előadásokhoz hasonlóan a Rómeo és Júlia is egy szöveg nélküli tömegjelenettel kezdődik, amikor színházának egyébként is fontos kifejezőeszközei, a groteszk mimika és a patomim érvényesülnek.
A Montague és a Capulet család verseng, hogy ki tud jobban dagasztani, ám amikor a dulakodásban a színészek egy nagy tésztakupacot marcangolnak, és ezt a nagyszerű világítás, s a kiváló zene megfelelőképpen aláfesti, már sejtjük, hogy a tréfa nem vezet jóra. A nyitáshoz hasonlóan Paris a Capulet család előtt tésztadagasztással bizonyítja férfiasságát, de liszt szolgál a Lőrinc barát által előállított méregként is…
Az események groteszk humora abból a felismerésből ered, hogy Rómeo és Júlia kamasz szerelmén kívül mennyire bolondos, butaságokból összetett drámai világról van szó. E stilizált rendezés markánsan mutatja meg, mennyire „kortársunk” Shakespeare, s milyen jól érti a patriarchális család működését és a kamaszok lélektanát. (Csurkovics Iván írása alapján).

Korsunovas gondolatai a Rómeo és Júliáról
„Shakespeare Rómeó és Júliája rendszerint a romantikus szerelem ünnepléseként értelmezett. Ez valójában a társadalmi dráma egy példája. Drámai körülmények között, a legmagasabb társadalmi osztályban egy hétköznapi szerelem válik tragikus hatalmúvá. Ami leginkább érdekel engem ebben a tragédiában az az, ahogy a szerelem egy olyan légkörben fejlődik és növekszik, amely tele van gyűlölettel és háborúskodással, éppen úgy mint ahogy ez Veronában van.
A szerelem gyűlöletből születik, mint a gyűlölet legyőzésének egy módja. A gyűlölet pedig a „Semmi” bűne: a Montaguek és Capuletek példája ékesszóló, mivel senki sem tudja ellenségeskedésük okát, rég a feledésbe merült. A fiatal Tybalt megragadja a gyűlöletet, egy elvet alkalmaznak egyre gyakrabban – erősíteni a közösséget, külső ellenséget keresve. Ebben a produkcióban azt akartam elemezni, hogy a gyűlölet hogyan formálja a ellenségeskedést és válik közös indítékká. Úgy érzem, hogy a gyűlölet maga az alap, amelyre Montaguek és Capuletek ellentéte épül. Ez megtévesztő és egyre inkább eltávolítja őket. Minden társadalom ilyen módon van tagolva. A szerelem tagadja a különbséget. Csak a szerelem tudja megmutatni, hogy alapvetően nincs konfliktus a két család között. A szerelem szabadságot teremt, és a szabadságban nincsenek ellentétek. Szomorú módon Rómeó és Júlia csak a halálban találja meg a szabadságot. Mindketten egyke gyerekek voltak, mikor meghalnak a családjaik is velük pusztulnak. A szabadságért hozott áldozat nem csupán a gyerekek által képviselt modernséget rombolja le, de a hagyományokat is, amelyet a szülők próbáltak megvédeni.”
1998-ban alakult meg az Oskaras Korsunovas Színház (Oskaro Korsunovo Teatras), más néven OKT. A színház koncepciója természetesen és spontán módon magától fejlődött ki, – mielőtt még létezését hivatalosan is elismerték, már önálló társulatként működött. Azok, akik elítélik Korsunovas színházát, csupán a kulturális szabotázs egy formáját látják benne, azonban ő maga soha nem provokál csupán a a provokáció kedvéért. Korsunovas színháza mély tradíciókkal rendelkezik, mégis rendkívüli művészi szabadság jellemzi. A metaforikus litván színjátszás jegyében képzettársításokból indul ki, majd asszociációit tárgyként kezeli, és a színjátszás szolgálatába állítja