Amikor azt halljuk, hogy „Szentivánéji Álom”, általában kosztümös tündérmesét képzelünk el, vagy Mendelssohn Nászindulóját halljuk. Ebben az előadásban a darab fantazmagórikus jellegét próbáljuk a színpadi játékon keresztül közvetíteni. A hallgatóság minimális színpadi kellékkel rendelkező darabot fog látni. Egy tábla, mely a színpadtervet és a fényes jelmezeket pótolja a darabban, segíti a nézőt saját fantáziájának beindításában. Fontosnak tartom, hogy amint a színészek megjelennek a színpadon, a nézők ne alakítsanak ki semmilyen előítélettel övezett véleményt, hanem egyszerűen adjanak teret a fantáziájuknak. A tábla, mely mögött színész áll, nem pajzs, hanem tükör, mely a néző képzeletének folyamát tükrözi vissza. Ez az előadás négy felületnyire redukált folyamatos paradoxon.


Oskaras Korsunovas
A „Szentivánéji álom” alkotói színházunkról mint mélyre gyökerező tradíciókkal rendelkező színházról beszélnek. A metaforikus litván színház a valóság és a színész közti kapcsolaton alapszik. A dolgok és azok szerkezete szélesítik az asszociációs teret és művészi illúziókat teremtenek. Korsunovas valós képzettársításokból indul ki, hogy valamit megfogalmazzon, amit elvont tárgyként használ és ami a színjátékot hivatott segíteni.