A Petőfi Irodalmi Múzeumban is bemutatott Az Óperenciás tengeren - a táltos költő Ady Endre című első Ady-est után először láthatja a közönség a trilógia második részét, mely újabb 36 verset dolgoz fel, ebből 14 Balázs Barnabás zenéjével szólal meg. A felcsendülő zsoltárok a költő istenes verseinek mélységeibe segítenek bepillantani.

Mai társadalmi, lélektani helyzetünk sok szálon, sok módon, dimenzióban kötődik Ady korához. Feszültségeink, halálfélelmeink, szerelmeink, gyónásunk, magunkba nézésünk elmaradása, ennek rítusszerű, esetleg költészet általi segítsége, boldogtalanságunk, céltalanságunk, nihiliuzmusunk, hitetlenségünk mind-mind a "minden egész eltörött" érzéshe, végkifejlethez áll közel.

Mi a minden, mi az egész? Törvényszerű mindennek elmúlása - új hagyományok megjelenése, viselkedésünk, magunk változása- meg lehet-e a "régi tudás, táltos költő nélkül"?

Ezek a nagy kérdéseink, melyeket a zsoltárszerű, gyónásos, istenes, szerelmes versek segítségével mágia-szerűen, belső szellemi útként jelenülnek meg az előadásban.

Az egy emberben felfedezhető férfi, illetve női vonatkozások, jellemvonások belső monológok egymásnak felelő, egymással beszélgető, egymást kiegészítő, az egy emberben a többdimenziósság megjelenítése Ady költészetének fontos része. A szerelem, boldogság, mint halál, s mint megszabadulás, mint út önmagamhoz és a másik világ felé. Mint lehetőség emberi-isteni szférák felé törekedésünk megélésére.

Egy azóta is vitatott, meg nem értett istenkép újszerű mágikus megélésének sorsszerűsége, káprázatos belső képek megjelenítése magyar mítosz kincs archaikus és még is új megidézése a népi vallásosság gyönyörűséges éneklése a paradicsomi állapot és a félelem nélküli hitetlenség jelenlétének varázsa ami törekvésünkben, színházi világunkban egyszerre van jelen. "Nincs már semmi hinnivaló,

Higyjünk hát a van-vagy-nincs Úrnak.

Mert ő mégis legjobb Kísértet

S mert szörnyűséges, lehetetlen,

Hogy senkié vagy emberé

Az Élet, az Élet, az Élet."

A minden percben megjelenő halál az önfeladás az ölés a magamban lévő másik megjelenése, megölése.

"Nincs senkihez közünk

S Te nem adtál elég erőt,

Uram, hogy ketten legyünk eggyek

A te arcod előtt.......

Bár ölni nem szabad.

Megöltem magamat,

Mert furcsák voltunk kettesen:"

Isten látása, felfogása olyan népdalszerű, egyszerű és egy-egy szóval félmondatos keserűséggel, ősképi formákba öntött.

"Úgy látlak , ahogy kigondoltak:

Egy kicsit véres a szíved,

De én-szívem egészen a tied."

A magunkban hordozott titkos múlt, életek sora tűnik fel sok egyéb mellett a következőkben.

"Hogyan tiportat el a sorsom,

Hogyan hal el minden, mi drága?

Óh, örök titkoknak szomorú,

Borzasztó, egységes világa.

Az esten elhangzó versek:. (többek megzenésítve hallhatók, ezeket jelezzük)

Mesét Mondok

Nagyon Közelbe Kerültünk

Vallomás

Az Élet

Álmok Után

Vallomás A Szerelemről zene

Megköszönöm, Hogy Vagy zene

Beszélgetés A Boszorkánnyal

Nem Élek Én Tovább.....

Becéző, Simogató Kezed zene

Minden Nagy Megujhodottságom

Álmodom....

A Csodák Föntjén zsoltár

Láttalak.... zene

A Sion-Hegy Alatt zsoltár

Menekülés Az Úrhoz zsoltár

Szelíd, Esti Imádság zsoltár

Egy Kevésnyi Jóságért zsoltár

Pap Vagyok Én zsoltár

Káin Megölte Ábelt zsoltár

Az Ős Kaján

Volt Egy Jézus zene

Kocsi-Út Az Éjszakában zene

Vezeklő Vigadozás