A Farsang kulturális termékként, egységében szemlélve nem borzolja fel az ember idegeit, és nem is kerget misztikus extázisba, de megvan benne a színházcsinálás vágya. Bájjal teli, és a színészek játékában is felfedezhető a készség az újra; nem a jól kitaposott utat járják a szerepük keresésekor… Sorin Militaru mindenesetre kiszámítható úton halad, de ez cseppet sem károsítja a nézői élményt. Az első jelenetben egész lényéből táplálkozó, egészséges humorral szolgál, és ezzel a megoldással visszatér ahhoz a látványrecepthez, amely egyedivé teszi az egész építményt. Érdekes megoldásai közül az egyik legérzékletesebb az, ahogyan a farsang elemi ösztönlények összejövetelévé alakul át. A maszkok alátámasztják a szereplők jellemét, teszik mindezt egy idegen légkörben – a színpad mélyének félhomályában –, disznócsordák és ismeretlen szereplők között. Ez a közeg a mi realitásunk jelképe, a kegyetlen társadalmi gépezeté, az arctalanságé, amely esetenként elvész az ismétlődő, kínzó kényszermozgásban, az alkoholmámorban, az erotikában vagy az erőszakban. (Paul Boca, ArtActMagazin)