Az ember jó esetben ismeri azt a szeretetet, ahogy mondjuk az anyukáját szereti, a szerelmét vagy éppenséggel a hazáját, de a szeretet legmagasabb, legmagasztosabb minősége az, amit a gyermekünk iránt érzünk, érezhetünk. Darabunk hősei között van olyan, aki csak áhítozik erre a szeretetre, olyan is, aki részesül az áldásban, és átélheti, azonban némelyikük átéli, és bizony át is hárítja. De félek, hogy túl sokat árulok el a történetből. Ez lesz a huszonkilencedik darabom. Szívem szerint csak annyit mondanék róla: huszonkilencedik fantázia a huszonegyedik század Magyarországából. – Pintér Béla