Színházak
Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház
- 2024/2025
- 2023/2024
- 2022/2023
- 2021/2022
- 2020/2021
- 2019/2020
- 2018/2019
- 2017/2018
- 2016/2017
- 2015/2016
- 2014/2015
- 2013/2014
- 2012/2013
- 2011/2012
- 2010/2011
- 2009/2010
- 2008/2009
- 2007/2008
- 2006/2007
- 2005/2006
- 2004/2005
- 2003/2004
- 2002/2003
- 2001/2002
- 2000/2001
- 1999/2000
- 1998/1999
- 1997/1998
- 1996/1997
- 1995/1996
- 1994/1995
- 1993/1994
- 1992/1993
- 1991/1992
- 1990/1991
- 1989/1990
- 1988/1989
- 1987/1988
- 1986/1987
Makszim GorkijA nap fiai
fordítóMakai Imre
- ProtaszovPavel FjodorovicsNagy Alfréd
- LizaJelizaveta FjodorovnaSzalma Hajnalka
- Jelena NyikolajevnaPál Ferenczi Gyöngyi
- VaginDmitrij SzergejevicsKolcsár József
- CsepurnojBorisz NyikolajevicsSzakács László
- MelanyijaGajzágó Zsuzsa
- Nazar AvgyejevicsDiószegi Attila
- MisaErdei Gábor
- JegorMátray László
- AvdottyaTulit (Ruszuly) Éva
- TrosinJakovMárton Lóránt
- AntonovnaMolnár Gizella
- FimaKicsid Gizella
- LusaFekete Mária
- RomanKőmíves Mihály
- OrvosDebreczi Kálmán
Világosító: Horváth Csaba, Varga Béla, Vargha Zsolt
Hangosító: Józsi Szabolcs
Hangosító: Józsi Szabolcs
- rendezőZakariás Zalán
- díszlettervezőKerezsi Nemere
- jelmeztervezőGyörgy Eszter
- zeneszerzőArdeleanu Daniel
- korrepetitorCserkész Emese
- dramaturgiai munkatársNagy B. Sándor
- fordítóMakai Imre
- a díszlettervező munkatársaZayzon Ádám
- ügyelőVeress Zsóka
- súgóGazda Szende
Makszim Gorkij A nap fiai című darabját Zakariás Zalán rendező irányításával állította színpadra a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata; az új előadás bemutatója április 19-én este 19 órától volt, az április 18–25 között megrendezésre kerülő idei Szent György-Napok keretében.
Gorkij A nap fiai című színdarabját 1905 januárjában és februárjában a Petropavlovszk-börtönben írta, ahová 1905 januárjában zárták, miután a szentpétervári forradalmi eseményekkel kapcsolatban letartóztatták. A darab egy utolsó kép a múlt század eleji Oroszországról, a cári önkényuralom alatt élő nemesség értelmetlen életéről, miközben a parasztság széles tömegeit már a forradalom küszöbére sodorta a szegénység, az éhínség.
Egy nemesi udvarház lakóinak ki nem beszélt viszonyokkal, megoldatlan helyzetekkel teli mindennapjai elevenednek meg a színpadon. Az eladósodott földbirtokos hiábavaló kémiai kísérletekbe öli minden idejét, és a tudománytól megbabonázva nem vesz tudomást semmiről, ami körülötte történik: sem arról, hogy a viszonzatlan szerelem gyötrelme már-már házasságtörésbe kergette feleségét, sem arról, hogy egyre magányosabbá váló húgán lassan elhatalmasodik a betegség. A kémikusba egy gazdag özvegy, a feleségébe egy lánglelkű festő, a húgába pedig egy szókimondó állatorvos szerelmes reménytelenül, aki e furcsa társaságban lassanként elvesztette minden érdeklődését a világ iránt. E pasztellszínű melankóliát lépten-nyomon megzavarják egy attól fényévi távolságra lévő univerzum korántsem megnyugtató alakjai: a feleségét verő iszákos, aki jogaiért még az urasággal is szembeszáll; az újgazdag kispolgárok, aki Protaszov tudományára szappangyárat alapítanának; a zavargó muzsikok, akik babonás félelmükben az uraság lombikjaiból felszálló bűzt okolják a környéken pusztító kolerajárványért.
A rendező mondja a darabról: „Derűs és mégis megdöbbentő. Egyik pillanatban kacagok, a másikban elszorul a torkom. Ha egy gondolatban kellene összefoglalnom ez a történetet, talán a lemondást, az önmagunk megvalósítását célzó törekvéseink hiábavalóságát emelném ki belőle. A szereplők állandóan szebb jövőre várnak, és a maguk módján tesznek is ezért, előbb-utóbb mégis kénytelenek belátni, hogy nem tudnak tovább lépni. Időnként talán mi is feltehetnénk magunknak a kérdést: vajon a munkánk, az életünk valóban annyira fontos-e, mint ahogy általában gondoljuk?”