Milyen érzés megállni önmagaddal szemben, és önmagadat az én egy másik lehetséges változataként felismerni? Milyen érzés megkérdőjelezni önmagadat, vagyis azt az ént, aki lehetnél vagy lehettél volna? Ebben az intim előadásban az előadó eltulajdonítja a néző identitását és felhasználja azt. Ez irritációt vagy csodálatot eredményezhet, de arra is ösztönözhet, hogy mélyen elgondolkodjunk arcunk identitásképző szerepéről.

 A nézőnek lehetősége nyílik önmagát különféle nemekben és testekben viszontlátni, de arra is, hogy önmagát sajátmagához képest új perspektívában pillantsa meg, és hogy önmaga számára kérdéseket tegyen fel. A feszültség forrása az előadó és néző szerepének részleges felcserélődése, illetve az, hogy ebben a reflexióban a tükörkép mindig kissé torz marad. Vajon felismerjük önmagunkat a másikban? És ha igen, ez a projekció vajon lehetőséget ad az empátiára?