„Nagy idők nagy embereket kívánnak. Vannak szerény, fel nem ismert hősök, akiket nem dicsőít a történelem, mint Napóleont. Manapság, a prágai utcákon járva, találkozhattok egy ütött-kopott férfival, aki maga sem tudja, milyen jelentős szerepet játszott a mostani nagy idők történetében. Szerényen megy a dolga után, nem zaklat senkit, és őt sem zaklatják interjúért az újságírók. Ha megkérdeznétek, hogy hívják, egyszerűen és szerényen így felelne: Švejk vagyok...”

Ezekkel a szavakkal vezette be az 1923-ban elhunyt cseh író, Jaroslav Hašek a maga Švejk-történeteit. Mikó István Jászai-díjas színművész a kocsma közegében Švejk bőrébe bújik, hogy a (színházi) törzsközönsége számára is felidézze a derék katona kalandjait.