Éva és Lilla soha nem találkoztak, nem ismerték egymást. A sorsuk most mégis összefonódik, hiszen oly sok közös volt bennük. Például mind a ketten gyerekek voltak, mindketten naplót vezettek, mind a ketten nagyon de nagyon szerettek élni, és mindketten átélték a holokauszt borzalmait.
Ecséri Lilla és Heyman Éva kézzel írott naplója nyomán két sors elevenedik meg a színpadon. Lilla 16 éves, Éva alig 13, Lilla színésznő szeretett volna lenni, Éva csak élni akart. Az időből és térből kiemelt történet döbbenti rá a nézőt, hogy mindaz, amit a színpadon látunk, s mindaz, ami elhangzik, valóság volt, felfoghatatlan irrealitása ellenére is megtörtént, s milliók sorsát pecsételte meg.
Évtizedek hallgatása után érintett és nem érintett generációk keresik identitásukat. Sorsuk, tudtukkal vagy tudtuk ellenére is összekapcsolódik, s a háborús bűnökre és embertelenségre is csak közösen adhatják meg a választ: mindent el kell követni, hogy Éva, Lilla és a szenvedő milliók sorsa soha többé ne ismétlődhessen meg!
A piros bicikli az elrabolt gyermekkor szimbóluma. Balázs Ágnes egyfelvonásos színdarabja a holokauszt áldozatainak állít emléket.