Valamennyiünkben megvannak azok a csirák,

amelyekből  kinőhetnek a mesebeli fák, az erdõk és rengetegek...

Az elmebeteg nő valóban élt, még a nevét is be tudjuk azonosítani. Az ő naplóját rendszerezi és analizálja Dr. Brenner József (aki szépíróként Csáth Géza néven vonult be az irodalomtörténetbe) Az elmebetegségek pszichikus mechanizmusa című pszichiátriai szakkönyve.

G. kisasszony története tehát nem fikció, noha írásainak irodalmi értékén már maga Csáth is elcsodálkozott. Elsősorban nyilván nem a szövegek fantasztikus világa ragadta meg. „Lehetséges, hogy Csáthnak ez a szakmunkája legalább annyira intimen az övé, mint a novellái és egyéb írásai?” – kérdezi Mészöly Miklós, alighanem jogosan. Elképzelhető, hogy valamilyen titkos rokonság van a beteg és az író-orvos világa között?

Az előadás alapját képező szövegkönyv e szakmunka mellett Csáth novelláiból, naplóiból, egyéb tanulmányaiból és leveleiből áll össze, és vállaltan fiktív utazást tesz a párhuzamos világokban.

Esterházy Péter: A kitömött hattyú c. kötetéből

Az én, a rettegés birodalma

„A Halálisten kötelet vet nyakad köré és tovavonszol, fejedet levágja, szívedet kitépi, beleidet kiszaggatja, agyadat kiszívja, véredet megissza, húsodat megeszi és megrágja csontjaidat; de te nem vagy képes meghalni. Ha a tested darabokra is szaggattatik, újból feltámad. Az ismételt szétdarabolás borzalmas fájdalmakkal és kínokkal jár.” A férfi töprengve állott a kertben, mindenütt fekete árnyak, nagy nehéz tömbök, ezerkarú sötét, mintha elszabadult, fekete(!) női combok lengtek volna körülötte, körbe, körbe, félelmetesen mert egyesével. Csöndet!*, csöndet, kérlelte magában a férfi az Eget, adj, Uram, bennem csöndet. De a kormos, eget verő árnycombok susogtak, zörögtek, harangoztak. Hajnalodott, és a kerteken túl, messzi a nyírségi szántóföldek fölött kicsi, piros fény nyílt, még inkább rózsaszín szirom, égi csikló.

Ez zúgott a férfi felé, e megváltás.

De tévedett. Mert nem lehet mindent fokozni, valamit valamiért, és erre nem gondolt, vagy legalábbis elhessegette a gondolatot. Eszébe jutott most Beethoven, a Beethoven lezárásai. Azért a vén süketnek is megvolt a maga baja – mégis mindig sikerült neki… A formákon való föltétlen, öntudatos uralkodás a germánok kiválósága. „Jer hát szirmok rózsa tánca, bőséged borítson el, szürcsöld ki agyamat, szikrázz bennem és tölts meg…!”

Ekkor azonban egy mogorva, szürke hang fennen így szólt: SÍRJÁL, KICSI CSÁTH. Akkor hát ez a föltétel! Ezt találták ki ott a felhők fölött… Kiszáradt, poros szemüreggel állt a férfi, kifosztottan, egyedül, görbén. És már sötét se volt, csak a zaj. Vér az ég, csömör az Isten.

Bogdán László: Csáth Géza hajnalai (részlet)

Ásít a végzet. Kijön a tükörből.

Gőgös látomást rág az enyészet.

Fogadkozások vissza se néznek.

És Csáth kilép a mágikus körből.

Mészöly Miklós: A játszótárs nélkül maradt értelem (részletek)

...lehetséges, hogy Csáthnak ez a szakmunkája legalább annyira intimen az övé, mint a novellái és egyéb írásai? Vajon az, amiről és ahogyan értekezik itt, nem metszően éles leleplezése, racionális-logikus értelmezése is annak a lét- és életélménynek, ami a legjobb írásai dermesztő varázsát adja? (…)

Csáth eredendően több képességű alkat. Az ilyesmi többnyire megmarad véletlen gazdagságnak; nála azonban eszközzé, belső kötelezéssé lesz, hogy az életigenlés és -megismerés határait törési pontig tágítsa. (…)

Csáth rendhagyó jelenség; a századforduló irodalmának egyik legmeztelenebb rejtélye. (…)

…a valóságélmények ostromlása terén nem hajlandó és nem is képes megalkuvásra. Mindenütt a határzónák vonzzák elemi erővel, akár az önpusztításig – egy fontos is szócska közbeiktatásával. Csáthban ugyanis semmi sem egyértelmű, s ha lehet, még sokkal démonibban nem az, mint néhány rokon kortársában – akiket ködlovagoknak szoktunk nevezni. Csupán kérdés, hogy mit értünk ezen. (…)

Olyan alapvízió légkörében otthonos, melyben a jelenségek és tények, a belső és külső normák egyetlen valóság és élmény járulékai. És integrálódni csak ehhez, ebbe a gyakorlatilag virtuális

egyetlenbe szabad. (…)

Az ad abszurdum vállalt értelem bukik itt el, hogy ne kelljen megalkuvással méltatlanná válni hozzá. És az a „hazugság” pusztítódik el közben, ami az életet úgy képes emberivé domesztikálni, hogy a végső igazság fenevadja is megjelenhessen benne – megszelídítve. Csáth tragédiája, hogy nem talált, nem mert játszótársat találni az értelem mellé.