Színházak
Szabadkai Népszínház
- 2024/2025
- 2023/2024
- 2022/2023
- 2021/2022
- 2020/2021
- 2019/2020
- 2018/2019
- 2017/2018
- 2016/2017
- 2015/2016
- 2014/2015
- 2013/2014
- 2012/2013
- 2011/2012
- 2010/2011
- 2009/2010
- 2008/2009
- 2007/2008
- 2006/2007
- 2005/2006
- 2004/2005
- 2003/2004
- 2002/2003
- 2001/2002
- 2000/2001
- 1999/2000
- 1998/1999
- 1997/1998
- 1996/1997
- 1995/1996
- 1992/1993
- 1991/1992
- 1990/1991
- 1989/1990
- 1988/1989
- 1987/1988
- 1986/1987
- 1985/1986
- 1984/1985
- 1983/1984
- 1982/1983
- 1981/1982
- Martin DysartpszichiáterKovács Frigyes
- Alan StrangSzőke Attila
- Frank StrangAlan apjaCsernik Árpád
- Dora StrangAlan anyjaVicei NatáliaPesitz Mónika
- Hesther SalomonbírónőPóka Éva m.v.
- ÁpolónőKörmöci Petronella
- Jill MasonBéres Márta m.v.
- Fiatal lovasKovács Nemes Andor
- LóPálfi ErvinG. Erdélyi HerminaKovács Nemes AndorKálló BélaRalbovszki CsabaBrestyánszki B. R.
Zene: Garden Quartet m. v
- rendezőHernyák György
- díszlettervezőGadus Erika m.v.
- jelmeztervezőGadus Erika m.v.
- dramaturgBrestyánszki B. R.
- fordítóGöncz Árpád
- zeneszerzőVerebes Ernő m.v.
- színpadi mozgásDöbrei Dénes m.v.
- súgóVrestyák Erzsébet.
- ügyelőSinkovics Zsuzsa
- rendezőasszisztensKocsis Valéria
Beroggyan a térd, az eszme, a hit plakátra van festve, kitalálni kitalálsz, de kívül sincs semmi, ólommadár röpte, ez marad csak, ennyi. Vég, vág, szúr, rág, símul, idomul, kasul-keresztül, a világ tetején már senki sem ül!
…
Magamra maradsz, ha csökönyösen kitartsz. A világ ürül és ürülék, szajkózza önmagát, a nyugat keletre hat át: fogyasztunk ám serényen, vagy akár szerényen, senki már észbe nem vesz kapát, kaszát (itt a rímre lehetőség, de köt morál s művészi felelősség), mert mindenki túlszárnyalja önmagát. De hogyha esik, szakad a gát és kilóg az el-elliluló lóláb.
…
Kerülöm a repülést, a kényszerből szülést, mélymerülést, reményre készülést, keresztre feszülést, feloldó megsemmisülést, ollót, villát, kést. Évek óta hébe-hóba teszek-veszek mintha. A vályogfalon kifakult a tévedésből odafröccsent minta. Mint a hit, remény, szemetet hordó idő. Kidől a sorból mind, aki sorban van. De mindig csak egyedül. Ne hidd el pajtás, hogy rajtad kívül van más. Csak te egyedül. A prímás is magának hegedül.
…
Nagyok bennem a bajok: sajognak a nem-emberi fajok! Erdőkerülőnek kéne menni s nem mindent zabálni, fölenni, vagy újraszületni kőnek, sárnak (pocsolyák várnak), szétbontott karámnak, vagy egyszerűen csak hitnek, kérdésnek, talánynak. A kőnek lágysága, a sár makacssága,szétbontott karám magábazártsága, kérdések talánya, hitembe vetett hitem, ötöm, hatom, hetem – ez a hitem. Belerakhatom bármibe- kibe, mint a víz, vagy hiba, alakot vált: átalakul. Ih bín veri kúl! Zsö szüi bjutifúl! A civilizáció rámborul hanyagul. (Jancsi, lettél már közzé vált alak: szótartamig ismét megloptalak.)
…
Itt a hegyünk, ez a laposunk, állvajárók, közönyvirágokat taposunk.
...
Hernyák György
Peter Shaffer:
A világhírű drámaíró 1926. május 15-én született Liverpoolban. Történelmet hallgatott, majd az élet számos területén kipróbálta magát. Volt bányász, könyvesbolti eladó, könyvtáros, és még egy zeneműkiadónál is dolgozott, majd 1961-62 között pedig a Time és a Tide című lapok zenekritikusaként kereste kenyerét.
1973-ban készült el az Equus című darab, amelyet először az Old Vic Színház tűzött műsorára John Dexter rendezésében, majd nem sokkal később a Broadway-n is bemutatták. Ebben a pszichiátert Anthony Hopkins, a fiatal Alant pedig Peter Firth, a londoni előadás főszereplője játszotta, majd Anthony Perkins és Tom Hulce vették át a főszerepeket. A darab 1975-ben Tony Díjat kapott, majd 1978-ban elnyerte a New York-i kritikusok Dráma Díját.
Peter Shaffer az Equus 2007-es londoni bemutatója kapcsán...
Mindig jókora aggodalommal tölt el a régi színdarabjaim bemutatása. Arra kérnek, hogy a 30-40 évvel ezelőtt írott munkádra tekints vissza, amit egy olyan stílusban írtál, amely ma már nem a sajátod, és attól tartasz, hogy minden átirat kilógna. De akkor jönnek a rendezők, akik azt mondják, hogy kitűnő koncepciójuk van az Equushoz és az engedélyedet kérik ahhoz, hogy megrendezhessék a darabodat. Ez mindenkit lefegyverez. Nem éreztem különösebb lelkesedést az iránt, hogy valaki ismét színre vigye a drámámat, azonban eszembe jutott, hogy biztosan sokan vannak, különösen fiatalok, akik valószínüleg sohasem látták az Equust, és ettől a perctől kezdve borzasztó nagy vágyat éreztem arra, hogy ismét színpadon láthassam az előadást.
Angliában a lovakkal szembeni kegyetlenség felháborodást váltott ki. Amerikában azzal vádoltak, hogy a pszichiáterrel szemben voltam kegyetlen. Angliában, ha a ‘70-es években azt állítottad, hogy pszichiáterhez jársz, az emberek automatikusan azt feltételezték, hogy bediliztél, New Yorkban viszont mindenki terápiára járt, ott a ’70-es években a pszichoterápia szinte egy új vallás volt. Az amerikai közönséget sokkolta Dysart, akinek egyre nagyobb kétségei voltak a saját szakmájával szemben. Bűntudatosan vihogtak a pszichiáteren, mintha diákként az igazgatójuk túl szigorú karikatúráját látták volna.
Hallottam papokat, akiknek kétségeik támadtak a hitükkel szemben, azonban sohasem hallottam pszichiátert, aki bizonytalan lett volna szakmai meggyőződését illetően.
Ugyanakkor a Suffolk-i fiú története nem hagyott nekem nyugtot. A rögeszmémmé lett. Az Equushoz hasonlót még sohasem írtam és – annak ellenére, hogy egy hihetetlenül gördülékeny munka volt – egy igencsak komplex struktúrát állítottam össze. Tulajdonképpen a maga módján ez egy detektívtörténet, ahol minden bűnjel az első felvonásban van elrejtve.
Számomra az Equus egy olyan kihívás, amelyben azt szeretném, ha minden előadás a terror és a gyönyör ötvözetét provokálná.
2008. 10. 22. Soltis Lajos Stúdió