Színházak
Szabadkai Népszínház
- 2024/2025
- 2023/2024
- 2022/2023
- 2021/2022
- 2020/2021
- 2019/2020
- 2018/2019
- 2017/2018
- 2016/2017
- 2015/2016
- 2014/2015
- 2013/2014
- 2012/2013
- 2011/2012
- 2010/2011
- 2009/2010
- 2008/2009
- 2007/2008
- 2006/2007
- 2005/2006
- 2004/2005
- 2003/2004
- 2002/2003
- 2001/2002
- 2000/2001
- 1999/2000
- 1998/1999
- 1997/1998
- 1996/1997
- 1995/1996
- 1992/1993
- 1991/1992
- 1990/1991
- 1989/1990
- 1988/1989
- 1987/1988
- 1986/1987
- 1985/1986
- 1984/1985
- 1983/1984
- 1982/1983
- 1981/1982
és Pacsirta
- PacsirtaOrosz OlgaTáborosi Margaréta m.v.
- rendezőHernyák György
- osztályvezető tanárHernyák György
- társrendezőPálfi Ervin
- fényFlajsman Róbert
- zenészRalbovszki CsabaKovács Zoltán m.v.
Egyedül a színpadon, a belső hangom és én. A gondolataimat is kihangosítva hallom, beszélgetek saját magammal magamban, majd csak az én hangom töri meg a csendet.
A monodráma alapötletét a Pacsirta című regény adta. Két nő története. Az írásokat úgy próbáltam rendszerezni, hogy kiderüljön a lelkiviláguk, és vágyuk, hogy az élettől kapjanak valamit. Persze vannak érzések, amelyek mindkettejükre érvényesek... Kosztolányi Dezső vénlányként megöregedő húgáról, Mariskáról mintázta „főhősét”. Orosz Olga – aki a regény kerettörténetében szerepel – az a nőtípus, akinek a vidámsága még a bánatánál is szomorúbb. Úgy éreztem, megéri azonos rangra emelni e két szerepet. Két hervadó ember, akik kezdik megszokni a magányt, lelkileg torzulnak, csúnyulnak. Önmagukba zárkóznak. Őket a bánat jegyezte el, és a bánat járt rosszul.
Táborosi Margaréta
„ Én nem szeretnék egyedül lenni, amikor meghalok. Egyedül élni rossz, de egyedül lenni, akkor, a halál órájában, az még rosszabb. Habár egy emberélet utolsó mozzanataiban mindig van valami ünnepi, valami végzetesen megrázó. Biztos lesz nekem is.”
(részlet a monodrámából)
2007. 11. 05. Art Mozi