Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Közönségünk!

Eltelt egy újabb év, megannyi örömével, bánatával, megpróbáltatásával és sikerélményével együtt. Ez az esztendő is, mint mindenik, más és más élményekkel gazdagított és nagyon különböző tanulságokkal szolgált mindannyiunk számára. A különbözőségeken, egyéni sorsunk sajátos alakulásán, személyes életeseményeinken túl azonban egy dolog mindenképpen összeköt bennünket: hogy most újra együtt, a találkozás és a közösen szerzett színházi élmény örömével búcsúzunk el az óesztendőtől, ahogy tesszük ezt évről évre, és ahogy tették elődeink is, immár hat és fél évtizede mindig, szeretett közönségünk társaságában.

A 2017-es év végéhez közeledve is ugyanaz az ismerős, jóleső és biztonságot sugárzó érzés fog el, amikor végignézünk a zsúfolásig telt színháztermen, látva, hogy szerető és szeretve szolgált közönségünk újra ilyen szép számban tart velünk, közösen búcsúztatni az óévet és köszönteni az újat.

2017 sokféle változás, nem utolsó sorban jeles évfordulók és események éve volt, amely számunkra, színháziak számára is sokféle örömöt, sokféle nehézséget, de nagyon sok sikerélményt is hozott. Ez volt az első esztendő, amit teljes egészében a színház megújult épületében tölthettünk már el annak felújítása után, ez volt az első esztendő, amelyet a szintén megújult Iparosotthonban kezdhetett bábtagozatunk, és hosszú évek kényszerszünete után az első olyan év is, amelyben újra megszervezhettük a színház román tagozatával közös házi fesztiválunkat, megújult névvel és arculattal, öt országból érkező vendégtársulatok részvételével. A rendszerváltás óta 2017-ben szerepelhetett először társulatunk neve egy olyan rangos és valóban nemzetközi seregszemle meghívottai között, mint a budapesti Madách Nemzetközi Színházi Találkozó a Nemzetiben, de Szatmárnémeti kulturális követeiként elvihettük városunk jóhírét a gyulai nemzetközi Shakespeare Fesztiválra, a debreceni DESZKA fesztiválra, az udvarhelyi DráMA Fesztiválra és a Gyergyói Kollokviumra is, hogy csak a legfontosabbakat említsem vendégszerepléseink sorából.

De nem csupán szakmai eredményeink szempontjából érezhettük szerencsésnek magunkat ebben az esztendőben, hanem azért is, mert hosszú évek méltatlan anyagi körülményei, sőt, 25%-os fizetéslevonás után végre először érezhettük jelentősen javulni művészeink és háttéralkalmazottaink fizetéseit is, amely nem csupán életkörülményeink javulásával, de egész hivatásunk társadalmi megbecsültségének, presztízsének javulásával is kecsegtetett.

A 2017-es év teljesítette be egy másik régi vágyunkat is, melyet majd’ két évtizede dédelgetünk: négy másik erdélyi magyar színházi műhellyel összefogva MASZÍN néven önálló romániai magyar színházi szövetséget alapítottunk, melynek első találkozóját is itt, Szatmárnémetiben tervezzük megvalósítani. Az év végére pedig újabb öröm és megtiszteltetés ért bennünket, hiszen hosszú idő után először újra társulatunk kötelékéből választott főigazgatót a fenntartó az Északi Színház intézményének élére, a ma este is itt, e deszkákon fellépő Nagy Orbán kollégám személyében.

Nem kevés okunk volt tehát az örömre 2017-ben, mi pedig – és ezt a mögöttem álló valamennyi kollégám és a színfalak mögött dolgozók nevében is ki merem jelenteni – igyekeztünk őszinte szakmai alázattal végzett kemény munkával meghálálni jósorsunknak ezt a társulatunk számára sok szempontból valóban kegyelmi esztendőt.

De bármennyire is örömteli volt 2017 számos szakmai előrelépés és pozitív fejlemény tekintetében, mindezek az örömteli események, melyeket felidézni és elsorolni is boldogság volt a számomra, mit sem értek volna az Önök bátorító és mindenkor erőt adó hűsége és szeretete nélkül, amely érezhetően végig kísért bennünket az elmúlt esztendőben is. Mert nincs az fizetésemelés, nincs az a szakmai megbecsülés, amely fölül tudná múlni számunkra a közönség szeretetét, tapsát, nevetését, könnyeit és megtisztelő figyelmét, mint ahogy gyönyörű színháztermeink sem érnének többet értékes, ámde funkciótlan és élettelen műemlékeknél, egy szebb múlt magányosan szomorkodó, mindenki által méltatlanul elfeledett múzeumi emléktárgyainál, ha nem töltené meg falaikat újra és újra lelkes közönségünk és művészeink együttes jelenléte, a színházi alkotás és találkozás varázsa.

2017 számunkra legfontosabb fejleménye, melyért a legőszintébb hálával adózunk tehát mindenekelőtt szeretett közönségünk hűsége volt, azé az immár közel ötvenezer nézőé, akik évről évre növekvő számban kíváncsiak ránk és tapsolnak előadásainknak, és akiknek hála 2017-ben is az ország legtöbb bérletesével rendelkező és egyik legnézettebb társulata lehetünk.

Elsősorban tehát Önök, szeretett közönségünk iránti hálával tekintünk most vissza az elmúlt év eseményeire, és önöknek köszönhetően merünk bizakodni és reménykedni az elkövetkező esztendőben is.

Önöknek köszönhetően nem ijeszthetnek meg bennünket még azok a számunkra igen kevéssé kedvező hírek és előrejelzések sem, amelyek nemcsak bennünket, de romániai magyar színházaink sokaságát fenyegetik megszorításokkal az előttünk álló új esztendőben.

2018 sok szempontból talán küzdelmesebb év lesz a számunkra mint amilyen a 2017-es volt. És minden bizonnyal másmilyen évünk lesz szimbolikus, lelki értelemben is.

Idén az 500 éves reformációra és a 450 éves magyar reformációra emlékezhettünk, és együtt ünnepelhettük költészetnapi rendezvényünkön Arany János születésének bicentenárumát. Jövőre egészen más centenáriumra készül az ország, amely mint minden efféle állami ünnep, egyszerre rejti magában a társadalmi megbékélés és őszinte párbeszéd esélyét, de a fokozódó intolerancia és éleződő feszültségek szomorú lehetőségét is – a minket körülvevő világot elnézve pedig, melyben már nem az ivóvíz, a sarkvidéki jégtakaró, és nem is a megújuló energiaforrások jelentik a legnagyobb hiánycikket, hanem az őszinte emberi szeretet, bizony sokunkban fakadhatnak fel keserű tapasztalatokból táplálkozó szorongások és félelmek is erre gondolva.

De most mégis azt mondom, ameddig így együtt vagyunk, semmi okunk borúlátóan tekinteni a jövőbe. Ha arra gondolok, hogy 2017 alkonyán immár két teltházba sem fért be az ünneplő szilveszteri közönség Szatmárnémetiben, és e három óévbúcsúztató estén több mint ezer ember tekint közösen és bátran a jövőbe, úgy érzem, nincs mitől tartanunk mindaddig, amíg egymás menedékei lehetünk: Önök a mieink, mi pedig, és a színház, az Önöké.

Itt, e falak között 2018-ban is a művészet páratlan őszintesége és katarktikus ereje, vagy épp az önfeledt szórakozás öröme várja majd mindazokat, akik őszinte nyitottsággal, kíváncsisággal és persze szeretettel lépik át Thália templomának küszöbét, akár alkotóként, akár befogadóként érkeznek e falak közé.
Ebben a biztos tudatban köszönöm meg Önöknek és kollégáimnak is az elmúlt esztendő minden közösen eltöltött pillanatát, és kívánom mindannyiunknak, hogy 2018 az esetleges nehézségek ellenére is egy igazán boldog és valódi örömökkel, megvalósulásokkal teli esztendő legyen!
Boldog Új Évet!