1782. január elejére elkészült minden munka, a szerzőé, az intendánsé, a színészeké: január 13-án 17 órakor megkezdődött a mannheimi színházban a Haramiák ősbemutatója. Feszült, várakozással teli légkör uralkodott. A közeli és távolabbi környékről egyaránt érkeztek látogatók. Számos néző már 13 órakor elfoglalta a helyét. Schiller, akinek nem volt szabad engedély nélkül eltávoznia Stuttgartból, Petersen barátjával titokban utazott Mannheimba. Útközben elvesztegettek némi időt egy schwetzingeni pincérlánynál, úgyhogy csaknem lekésték az előadás kezdetét. Lenyűgöző színházi este következett: öt óra hosszat tartott az előadás.

Egy szemtanú így számolt be róla: „A színház tébolydához hasonlított, forgó szemek, ökölbe szorított kezek, dobogó lábak, rekedt felkiáltások a nézőtéren! Idegen emberek omlottak zokogva egymás karjába, nők támolyogtak ájuldozva az ajtó felé. Általános bomlásnak indult minden, mint valami káoszban, amelynek ködeiből új teremtés tör elő!” Egy fiatal mannheimi orvos, aki nyilván különösen fogékony volt a fenegyerek-retorikára, azt írja egy levelében:


„Olyan darab, barátom, hogy láttára megfagy
az emberben a vér és megdermednek
mind a színész, mind a néző idegei, hacsak
nem parafából voltak az ősei.”


(Rüdiger Schafranski: Friedrich Schiller, avagy a német idealizmus felfedezése -
Európa Kiadó, 2007. Fordította: Györffy Miklós)