Özvegy Huberné meglátogatja régen látott fiát, Vilmost, hogy anyagi segítséget és támaszt kérjen tőle. Azonban kiderül, hogy Vilmos és élettársa, Róza sem dúskál a jólétben, gyereküket is nevelőszülőkhöz kellett adniuk. Róza épp második gyerekét várja, amikor belép a képbe Vilmos szeretője is, Vilma. A ház egyre zsúfolódik a problémáktól és adósságoktól. Már nyoma sincs erkölcsnek vagy társadalmi normáknak. Egyre sebesebben zuhanunk a lejtőn…

A darab 1914-ben született egy hátborzongató újságcikk alapján. A Boldogtalanok azonban sokkal több, mint egy rendőrségi hír felnagyítása. Egy tragikus kimenetelű szerelmi háromszög történetét mutatja be, azonban a cselekményen túl sokkal inkább szól emberi tragédiákról, kirekesztettségről, magányról és félelmekről. Az önmagunkkal való szembenézés félelméről. Az élet céljáról, céltalanságról, pótcselekvésekről és az önpusztító, egymás életébe lassan adagolt mindennapi gyilkos méregről.

„Hogy írtam én a Boldogtalanokat? 1913-ban egy öt- vagy hatsoros hír jelent meg "Az Est" című lapban "Két leány egy legény" címmel. {…} Mikor ezt elolvastam, arra gondoltam, hogy íme, milyen kitűnő drámai anyag ez. {…} Egy siket asszonnyal kezdtem, a nyomdász anyjával… – de mit is részletezzem? El kell olvasni a drámát, akkor majd kiderül, hogy mit csináltam ebből a hat sorból.” – írja Füst Milán.