Matei Vişniec darabját 1989 decemberében írta, miközben tombolt a forradalom.  Az abszurd elemekből szerkesztett szöveg egy poszt-becketti alapszituációra épül: a szereplők várakoznak egy váróteremben. Nem tudják, hogy mire várnak, de ez náluk nem egy életpillanat, hanem létforma, az egész életük egy nagy várakozás. Ebben a várakozásban zavarja meg létüket egy csellista, aki állandó zenélésével lassan az őrületbe kergeti őket. Vişniec szövege már a szatirikus abszurd dramaturgiába sorolható, ahol a lefestett világról meglehetősen realista módon kapunk képet. Ha a váróterem az élet, akkor a zene a művészetet szimbolizálja. A darab üzenete tehát a művészet halála, mivel a három szereplő megöli a csellistát. A közemberek vetnek véget a művészetnek, mert idegesíti őket annak jelenvalósága, egyszerűen elviselhetetlenné válik számukra. Vişniec eltorzult szemlélete a Ceaşescu-rendszerben elnyomott művészek segélykiáltása is egyben, de egy állandó bezártsága az emberiségnek a művészettel szemben.

  

A három szereplő, a jól megszokott poszt-mrozeki hármas egység, a három egymást kiegészítő jellem: az Erős, a Gyenge, és az Érzékeny. A két férfi a két ellenpólus, a nő pedig az összekötő elem közöttük. Csakis egymást biztatva jutnak el a közös, de egyben öntörvényű céljukig, ami nem más, minthogy csendben tudjanak várakozni tovább. Természetesen ez a csend megint csak a bezártsághoz vezet. Az egymás iránti tolerancia, a szabadság, az összeesküvés témáit feszegető darab könnyed humorú szöveggel kezeli a keserű alapszituációt, ami végül is egy szórakoztató előadásnak ad alapanyagot. A várótermen kívül a cselekmény alatt végig tombol a vihar, szél, eső, ami természetesen nem más, mint az oly sok változással kecsegtető forradalom tükörképe.

Zakariás Zalán