Madách a XIX. század végén befejezte a nagy emberiség költeményét. De a történet nem ért véget. Minket az izgatott, vajon milyen alkut kötne ma az Úr Luciferrel és milyen történetekbe sodorta Ádámot és Évát a huszadik század. Felkérésünkre ennek nyomába eredt a mai magyar irodalmi élet négy kiváló személyisége, hogy kalauzunk legyen ezen a kalandokban gazdag virtuális túrán.

Závada Pál a Nagyvárad-Berlin tengelyre helyezi Ádámot a térben, időben pedig ötven évnyi rettenetre kárhoztatja: „Ádám egy csomó mindent egyesíthet magában: esendőségeket, erényeket és bűnöket, amelyek erre a közép európai tébolyult, és különféle eszmék vonzásába került értelmiségi figuráknak a modellje lehet, aki persze megpörkölődik a hatalom és a politikum által. Ilyen történetekbe próbáltam őt belevetni, erre jó volt egy határmenti, odacsatolással-visszacsatolással az országát változtató város, egy magyar kulturális tradíció helyszíne, közép-kelet európai nemzetközi eszmék áramlásának keresztútján fekvő hely.”

Ádám sodródik téren és időn át, hogy újabb és újabb Évákkal (Kiss Diána Magdolna) találkozzon: „Négy Évát játszom, négy teljesen különböző személyiséget, úgyhogy nagyon feladta a leckét az író és a rendező is. Igyekszem úgy elkülöníteni ezt a négyfajta Évát, hogy az összes kornak, amit megjelenítünk ebben a színben, mindegyik Éva a megfelelően tükrözze azt a kort és érzést, ami akkor volt.”

És hogy hogyan is lehet 50 évet öregedni a színpadon? Erre már Kovács Tamás adja meg a választ: „Igyekeztem és igyekeztünk nagyon sok háttéranyagot gyűjteni hozzá. Ebben a színben Ádám egyre öregebb lesz, ez a külsejében nem jelenik meg (ez egy technikai dolog, mivel én végig bent vagyok a színpadon), inkább lélekben öregszik, és egyre cinikusabb lesz.”