Estemmel izgalmas kalandozásra hívom, várom Önöket. Fedezzük fel együtt - sok zenével, humorral és iróniával fűszerezve - e csodálatos Asszony, Ember, Művész életét.

„Sok arcom volt, most a valódit látják, egy emberét, aki nem akar dolga-végezetlenül távozni: haza akar érni az emberek szívébe. Hogy most nem vagyok színésznő? Nem tudom. Lehet, hogy a színészet, - a valódi, –a tökéletes azonosulás, a tökéletes igazmondás. A jó színészethez elég a tökéletesen hazudni tudás képessége is: úgy tenni, mintha… Nekem azzá kellett válnom, szó szerint és valóságosan. A legvacakabb szerepért összezsugorodni, vagy megnőni saját határaimon túlra. Iszonyú szép és félelmetes volt… A nevemet i-vel írom, az y-t színigazgatók és újságírók ajándékozták a múltban. Megszoktam, mint a vörös hajam. Ma, mint minden hazugság, zavar. ’945 után én már nem csak színt akartam játszani - közölni akartam valamit. Hoztam valamit a hegyekből!  Igen, Istennel a hátamon, sokszor keresztbe feküdtem karrierem útján. Igen, önsors rontó is voltam. Nem maradt utánam semmi, amit szívből vállalok, csak három magnótekercs: az 1959-es Bartók termi estém, a „ Pacsirta,” és a „Bujdosó lány.” 

(Mezei Mária)