Weöres Sándor címként választott egysorosának törékeny szépségét felfedezve, a Maladype társulatának tagjai ezúttal szavak nélkül, játszi könnyedséggel fogalmazzák meg viszonyaikat (egymáshoz és önmagukhoz) hétköznapi játékaink természetes nyelvén. Ártatlan és ártatlannak tetsző játékok követik egymást, Ravel zenéjéből lendület, életöröm árad, s játék közben mindennapjaink láthatatlan színháza is láthatóvá válik

Valaha, valaha
gyermekek voltunk.
Körülguggoltuk a tüzet,
hol kukorica pattogott.
Ágakon lógtunk fejjel lefelé.
Anyánkkal aludtunk.

Valaha, valaha
gonoszok voltunk.
Megrángattuk a cica farkát,
kihúztuk a bogarak lábát,
marokkal téptük a virágot.
Ma már csak akkor gyilkolunk, ha kell.

Valaha, valaha
tiszták voltunk.
És egy napon
tündért láttunk a hegy felett,
meztelen volt és nevetett
és két kitárt lába között
a Nap, a Nap emelkedett!
Lestük estig,
akkor szétszállt fekete köddé.
Mikor hazamentünk,
anyánk zokogott,
hogy nincs fia többé.
(Weöres Sándor: Férfiak tánca)