Színházak
Zsámbéki Színházi Bázis
- 2018/2019
- 2017/2018
- 2016/2017
- 2015/2016
- 2014/2015
- 2013/2014
- 2012/2013
- 2011/2012
- 2010/2011
- 2009/2010
- 2008/2009
- 2007/2008
- 2006/2007
- 2005/2006
- 2004/2005
- 2003/2004
- 2002/2003
Madách ImreAz ember tragédiája
Drámai költemény
A Zsámbéki Színházi Bázis és a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház bemutatója
- ÁdámVarga József
- ÉvaVass Magdolna
- LuciferTrill Zsolt
- HelenaSzűcs Nelli
- HippiaSzűcs Nelli
- FáraóTóth László
- Első demagógTóth László
- LutherKacsur András
- Első udvaroncKacsur András
- CigányasszonyBéres Ildikó
- TanítványRácz József
- BorbálaOrosz Ibolya
- Virágárus lányOrosz Ibolya
- KorcsmárosSőtér István
- Második udvaroncSőtér István
- Első polgárlányOrosz Ibolya
- FelügyelőKacsur Andrea
- Első koldusKristán Attila
- SírásóKristán AttilaFerenczi Attila
- CassiusSzabó Imre
- TherszitészIvaskovics Viktor
- CluviaGál Natália
- ArtúrFerenczi Attila
- Ifjú ÉvaTarpai Viktória
- Ifjú ÁdámKrémer Sándor
- rendezőVidnyánszky Attila
- dramaturgKozma András
Vidnyánszky Attila tíz évvel ezelőtti Tragédia rendezésének középpontjában Ádám harmadik színben elhangzó, önmagához intézett kérdése áll: „Oh, e zűr között /Hová lesz énem zárt egyénisége, / Mivé leszesz testem, melyben szilárd / Eszköz gyanánt oly dőrén megbizám / Nagy terveimben és nagy vágyaimban? Oh, miért lökém el / Magamtól azt a gondviseletet, / Mit ösztönöm sejtett, de nem becsűlt, / S tudásom óhajt oh de hasztalan.”
A mostani előadás kiindulópontja is ez lesz: ábrándozás a paradicsomról, amelyből kiűzettünk, amelyre már csak homályosan emlékszünk. Mi az, amiben mégis eltér a mára felújított beregszászi előadás a korábbitól? A történeti színek sokkal szabadabban kezeltek, a mából látottan szürreális montázsként kerülnek elénk – jelszerűen, szimbólumokon keresztül megfogalmazva. Vagyis nem a mesélésen van a hangsúly, hanem az egész történeti folyamatot, a történeti színeket egyben, nem jelenetekre tagoltan láthatjuk. Sokkal inkább a gesztusok, a metaforák szintjén megszólaltatva, a szövegből pedig úgyszólván csak a legsűrűbb gondolati megfogalmazások maradnak. Mindeközben alapvetően hű az előadás a madáchi történetvezetéshez és szellemiséghez, hiszen azokat a gondolatokat, érzéseket, amelyeket a szerző egy-egy történelmi kor kapcsán megfogalmaz, a rendező nem értelmezte át.
Vidnyánszky Attila az eredeti előadás alapötletét (terét) máig érvényesnek érzi: egy villanykörte, amelyet az előadás elején becsavar az Úr egy üres foglalatba, „elkészült a nagymű”, felgyullad a lámpa fénye, és megvilágítja azt a hatalmas tekercset, amelyen rögzítve van, ahol játszódik a történelem. Fényt kap a tekercs, és a játszók tekerni kezdik. A fény bura alatti része a mi kis világunk…
A mostani előadás kiindulópontja is ez lesz: ábrándozás a paradicsomról, amelyből kiűzettünk, amelyre már csak homályosan emlékszünk. Mi az, amiben mégis eltér a mára felújított beregszászi előadás a korábbitól? A történeti színek sokkal szabadabban kezeltek, a mából látottan szürreális montázsként kerülnek elénk – jelszerűen, szimbólumokon keresztül megfogalmazva. Vagyis nem a mesélésen van a hangsúly, hanem az egész történeti folyamatot, a történeti színeket egyben, nem jelenetekre tagoltan láthatjuk. Sokkal inkább a gesztusok, a metaforák szintjén megszólaltatva, a szövegből pedig úgyszólván csak a legsűrűbb gondolati megfogalmazások maradnak. Mindeközben alapvetően hű az előadás a madáchi történetvezetéshez és szellemiséghez, hiszen azokat a gondolatokat, érzéseket, amelyeket a szerző egy-egy történelmi kor kapcsán megfogalmaz, a rendező nem értelmezte át.
Vidnyánszky Attila az eredeti előadás alapötletét (terét) máig érvényesnek érzi: egy villanykörte, amelyet az előadás elején becsavar az Úr egy üres foglalatba, „elkészült a nagymű”, felgyullad a lámpa fénye, és megvilágítja azt a hatalmas tekercset, amelyen rögzítve van, ahol játszódik a történelem. Fényt kap a tekercs, és a játszók tekerni kezdik. A fény bura alatti része a mi kis világunk…
2008. 06. 26. Zsámbéki Színházi Bázis