48-as katonanóták, I. és II. világháborús katonadalok és háború utáni katonanóták.
Szlovákiai magyar színészek és zenészek és a zsámbéki asszonykórus.

Történetek a háborúkról. Férfiak történetei, ahogy egy kocsmaasztalnál adomáznak. Ezek mintha szép, vidám dolgokról szólnának. Asszonyok énekelnek. A dalok siratják az elveszett apákat és fiúkat. Férfiak csak maguk elé meredve maguknak mondják azokat az emlékeket, amikre legszívesebben nem is emlékeznének. Magyar népzenei alapokról válik egyre fájdalmasabb „világzenévé” a Rév Zenekar hangszerein mindaz, amit pedig senki nem tud elmondani arról, mi az, amiért az ember fegyvert vesz a kezébe és a másik ember ellen gyilkos harcba indul.

A dunaszerdahelyi mûhely a két hivatásos szlovákiai magyar színház mellett találkozóhelye
lett a legkiválóbb szlovákiai magyar színészeknek és más színházi alkotóknak. Otthonra találnak benne a magyarországi és szlovákiai színházakban elismert és sokat foglalkoztatott fiatalok. Nem azért, mert nem lenne hol játszaniuk, hanem mert
ebben a „nem hivatalos” együttlétben keresik a színház új útjait.

Ez a darab az egymás ellen törõkrõl szól. A dunaszerdahelyi alternatív mûhely egyre
ismertebb és elismertebb a szlovákiai színházi világban. Éppen most alakítják közösen
több szlovák alternatív színházzal a Szlovákiai Alternatív Színházak Szövetségét.
Vagyis értik egymást, hiába próbálkozik a politika „nyelvtörvényekkel”. Szlovák és
magyar alkotók együtt keresik a színház új útjait.

Zsámbékon pedig az Alföldrõl idetelepített asszonyok kórusa, mely több alkalommal
részt vett már fiatal alkotókkal a színházi munkában, ebben a darabban is szót ért
majd a több korosztállyal fiatalabb nemzedékkel.