A Zóna- A Bázis
Váradi Nóra
Ma este mutatják be a Szép Színház és a Zsámbéki Színházi Bázis előadását, a Sztalkert. A Deviancia és a Vagatomo, Hittora (Barátom, Hitler) után idén nyáron ez már a harmadik közös munka. Interjú Jámbor József rendezővel.
-Az idei nyáron szinte „beköltöztél” a Bázisra, hiszen három darabot is rendeztél: a Deviancia és a Sztalker új bemutatók, a Vagatomo Hittora felújítás. Hogyan kezdődött az együttműködés a Zsámbéki Színházi Bázissal?
- Barátságunk Tóth Jocóval a kilencvenes évek végén kezdődött. Itt ismerkedtünk meg Zsámbékon, ahol mindketten felléptünk. Azután Jocó elkerült a Bárka Színháztól és Debrecenbe szerződött egy főszerepre. Ott akkor én már évek óta rendeztem a nyári színházban, és a kőszínházban is, különböző előadásokat hoztam létre. Sajnos a nyári színház nagyon alulfinanszírozott volt, nem nagyon becsülték meg erkölcsi értelemben sem. Ráadásul Debrecenben a könnyebb műfajokat kedvelték, s nekem az ízlésem már akkor is inkább a kortárs magyar és külföldi darabok felé fordult. Nagyon szerettem volna más formában folytatni.
Megkérdeztem Garaczi László írót, akit már korábbi közös munkáink alapján ismertem, hogy nincs-e valami jó darabja. Éppen akkor írta meg a Csodálatos vadállatokat. Átküldte a szövegkönyvet és Jocóval úgy döntöttünk, hogy ezt szeretnénk közösen színpadra állítani. A további szereplőket régebbről ismertem: Molnár Erika kolléganőm volt egy darabig, Szoták Andrea pedig a tanítványom a kilencvenes években Debrecenben működő Szép Színház Stúdióban. Az elképzelés megvalósításához helyet kerestünk, ezért felhívtam Mátyás Irént, aki azonnal igent mondott. Összeállítottuk a pályázatot, melyet beadtunk a Soros Alapítványnak és a Nemzeti Kulturális Alapnak. A pályázat jól sikerült, megkaptuk rá a pénzt. Az előadás sikeres lett, a közönség jól fogadta és a szakmai visszhangja is renkívül kedvező volt. Azóta évről-évre bemutatunk Zsámbékon egy-egy produkciót, főképp kortárs magyar és külföldi szerzőktől.
-Milyen darabokat láthatott a közönség és kikkel dolgozol együtt?
-A Szép Színház és a Zsámbéki Színházi Bázis együttműködése immár kilenc éve tart. Garaczi László: Csodálatos Vadállatok; Toepler Zoltán: Toepler, Platon,Garaczi, Filó Vera: Szobalánynak Londonba - csak néhány kiragadott példa, csak néhány figyelemreméltó drámai mű, melynek bölcsőjét mi ringattuk, melynek ősbemutatója társulatunk nevéhez fűződik. „Társulat”-ot mondok, mert az évek alatt valóban kialakult egy csapat, kiváló művészekből, akik már jó ideje – mondhatni házi együtteseként a zsámbéki nyári színháznak - minden évadban jelentkeznek egy-egy újabb kortárs mű színpadra állításával: Tóth József, Szoták Andrea, Tokaji Csaba, Pallai Mara, Szinovál Gyula, Hajdú Péter – hogy csak a legtöbb produkcióban játszó művészeket említsem, de megfordultak nálunk egy-egy előadásban olyan nevek is, mint: Keresztes Tamás, Varga József, Margittay Ági, Madaras József, Derzsi János, Bíró József, Kóti Árpád, sőt a nemrégiben tragikus körülmények között elhunyt zseniális Bertók Lajos is. 
-Tavaly mutattátok be a Vagatomo Hittora (Barátom Hitler) című japán darabot. Sokan tudják rólad, hogy rendkívül érdekel a japán kultúra, beszéled a japán nyelvet és fordítasz is. Honnan ered ez a vonzalom?
-Talán cselgáncsozó múltamhoz köthetem, de nemcsak Japán, hanem más távoli, egzotikus országok is érdekelnek. Sikerült eljutnom Polinéziába, Új Zélandra, Kínába is. Japánban nyolc alkalommal jártam.
Japánnak hihetetlen gazdag a kultúrája. A színházáról azt szokták mondani, hogy egy „jégszekrény”, mert olyan színházi formákat vett át és őrzött meg, ami a világ többi részén később eltűnt. Kevesen tudják például, hogy nó színházat eredetileg szanszkrit nyelven játszották.
-Amikor Japánban jártam, érdeklődtem a kortárs japán szerzőkről és többen is Misimát tartották a legnagyobbnak, bár már negyven éve nem él. Kiemelkedik kortársai közül, mert egyfelől otthon volt, a kortárs, nyugati stílusban, de a japán klasszikus irodalomban is, képes volt archaikus nyelven kabuki és nó színházi szövegkönyveket írni. Nemcsak művei, élete is nagyon izgalmas. Harakirivel vetett véget életének- ez a motívum a Vagatomo Hittorából készült előadásunkban is megjelenik, mely szimbolikus harakirivel kezdődik és egy filmbélivel ér véget. Misima úgy tervezte, hogy harakirije során a vérével ír majd egy verset, de erről azután letett. Ez egyébként bevett szokás volt a középkorban a szamurájok rituális öngyilkosságánál. Élete utolsó napján Misima fiatalokból álló magánhadserege segítségével csellel foglyul ejtette a japán védelmi erő egyik tábornokát. Arra kényszerítette, hogy sorakoztassa fel a helyőrség tagjait. Beszédet intézett hozzájuk a szamuráj erkölcsök fontosságáról, követelte a császár valódi hatalomba való visszahelyezését. A katonák erre kinevették, kifütyülték. Vannak, akik emiatti elkeseredésének tulajdonítják öngyilkosságát. Valójában ez egy hónapokkal előre megtervezett aktus volt, és ha beszéde az általa várt hatást érte volna, akkor is elköveti. Volt egy poétikus elképzelése a saját életéről. A japán esztétikában a szépség halálában a legteljesebb, ilyen például a cseresznyevirág hullása. Misima úgy gondolta, hogy saját életét esztétikai produktummá teszi és élete virágában, tiszteletreméltó módon válik meg tőle. A sintóista hiedelem szerint ugyanis, ha valaki harakirivel vet véget az életének, az olyan, mintha harcban esne el, tehát a Paradicsomba kerül. Ez ellentéte a keresztény szemléletnek, ahol elítélik az öngyilkosságot. Amikor meghalt, hagyott egy üzenetet: „Az élet rövid, de én örökké szeretnék élni”.
-Igen. A Színművészeti Egyetemen az életéről és munkásságáról írom a DLA dolgozatomat, de már elkezdtem az anyaggyűjtést a darab megírásához. Nyertem egy ösztöndíjat, találkoztam olyan emberekkel, akik ismerték Misimát és jártam a házában is. Japán ismerőseim révén hajdani barátjával folytatok levelezést és elég sok hasznos anyagot küldtek japán nyelven.
- Idén a Bázison az első rendezésed Németh Ákos Devianciája volt, amely eredetileg nem szerepelt a műsortervben.
- Véletlenek sorozata játszott közre. Eredetileg egy koprodukciós Botho Strauss darabot játszottak volna ebben az időpontban, de a jogdíj körül adódó bonyodalmak miatt nem valósulhatott meg. Németh Ákos darabját még februárban írta, később azt közölte a Színház folyóirat és a POSZT-on bemutatták felolvasószínházi formában. Mi ezzel a darabbal pályáztunk a Katona József produkciós pályázatára és nyertünk. Így mutathattuk végül be. Az előadásról készült egy színházi közvetítés is illetve elkezdtünk forgatni egy tévéjátékot, melynek bizonyos jeleneteit már felvettük.
- Úgy gondolom, hogy a Zsámbéki Színházi Bázis, mint helyszín már jó ideje "követeli" magának ezt a darabot. A Bázis önmagában is egyfajta Zóna. Más szempontok szerint, de itt is úgy alakulnak a dolgok, kinyílnak-bezáródnak helyek, lehetőségek. Húsz éve változott át katonai bázisból valami mássá, tárgyi értelemben számos dolog az enyészeté lett, de szellemi értelemben elkezdett sarjadzani, fejlődni, élni. A Tarkovszkij filmben is a Zóna időnként lezár, időnként kinyit dolgokat. Az évek hosszú során át voltak olyan darabok, amelyeket csak abban az évben lehetett megcsinálni, a következőben már nem lehetett volna, mert csak akkor voltak meg a tárgyi - és főleg- személyi feltételei.
-Mire számíthat a közönség, kell-e készülni az előadásra?
- Nem este, hanem délután hatkor kezdünk. Az előadás különlegessége, hogy a Bázis olyan területeit "járja be", ahol még soha nem volt színház. A másfél órás "kalandtúra" nem csak igazi szellemi izgalmakat kínál, de jelenetről jelenetre úttalan utakon haladnak végig játszók és nézők egyaránt. Ezért a szokásos befogadói helyzet mellett a valóságos fizikai túrára (túraruha, túracipő stb.) is fel kell készülnie mindazoknak, akik ellátogatnak ezen a hétvégén a zsámbéki Színházi és Művészeti Bázisra.
