Mátyás Irén (1953-2013) az elmúlt 30 év magyar színháztörténetének egyik legkülönlegesebb alakja, hisz kívülállóként teremtett meg és tartott fenn egy összetéveszthetetlenül fontos színházi műhelyt. Népművelőként Zsámbékra kerülve nem megváltoztatni, hanem megérteni akarta az ott élő embereket. Hamarosan felismerte, hogy egy különleges falu lett az otthona, amelynek egyedülálló értékei vannak. Az itt élők sorsa előtt is tisztelgett, amikor ezeknek nagyobb nyilvánosságot akart teremteni. A férjével, Bicskei Gáborral együtt 1983-ban önerőből, hihetetlen elszántsággal indították el a Zsámbéki Szombatokat. A falunapból szép lassan országos jelentőségű nyári színházi fesztivál nőtt ki, amely - miközben a helyieknek is szólt, és a helyi erőkre is támaszkodott - egyre több vendéget csábított Zsámbékra. Mátyás Irén a férje halála után egyedül folytatta a munkát. Az az amatőr színházi attitűd, amit férje képviselt, mindvégig jellemezte őt is. Sosem a szikár szakmaiság, hanem a személyesség motiválta döntéseit. Csakis emberi közösségekben tartotta elképzelhetőnek az alkotást, a fejlődést, ezért akart műhelyt teremteni éppen akkor, amikor a műhelyek kiveszőben voltak a magyar színházi életből. Bicskei Gábor emlékére minden évben megrendezte Zsámbékon a határon túli magyar amatőr társulatok fesztiválját és sok éven át a rendezők számára képzést szervezett. Eközben Mátyás Irén megpróbálta újabb szintre emelni az addigi tevékenységet, így vált hivatásos intézménnyé a zsámbéki nyári színház. A 90-es évek közepétől a vendégelőadások mellett már saját bemutatók is készültek. Ezek közül a legelső, és talán máig leghíresebb a Beatrice Bleont rendezte Mester és Margarita volt, de mások is jelentős előadásokat hoztak itt létre, például Bocsárdi László (Antigoné, Bánk bán),Vidnyánszky Attila (Három nővér), Horváth Csaba (Passió), Simon Balázs(Pulcinella közlegény). Mátyás Irén a szűkös körülmények között is mindig igazi műhelymunka menedzselésére vállalkozott. A Bleont-korszakban magyar és román színészek találkozására helyezte a hangsúlyt, később is elsősorban arra volt kíváncsi, hogy az eltérő színházi nyelvek miképp hathatnak egymásra. Számos európai hírű előadást látott vendégül, többek között Purcarete Phaedráját vagy Vlad Mugur utolsó rendezését, a kolozsvári Hamletet. Mátyás Irén gondolta először úgy, hogy érdemes egy-egy darab vagy téma köré tematikus fesztiválokat szervezni. Az előadások mellé szakmai vitákat, beszélgetéseket rendezett. Az ezekben megjelenő nyitott szemlélet termékenyítően hatott a magyar színházi gondolkodásra.

A nyár színházi eseménye, a 90-es évek második felében és a 2000-es években egyértelműen a zsámbéki fesztivál volt. A fesztivál működtetése közben számtalan nehézséggel kellett megküzdenie, amelyek felőrölték egészségét. Következetessége, a magas művészetek iránti elkötelezettsége miatt sok nehézséget kellett leküzdenie: finanszírozási problémák, új helyszín keresése, majd megtalálása a volt katonai rakétabázison. Zsámbékon mindig színvonalas előadásokat láthatott a közönség, amely elsősorban neki volt köszönhető.

Kiváló Népművelő elismerése és a Podmaniczky-díj mellett Amfiteátrum díjjal is kitüntették.

Az első Mátyás Irén - emlékdíjat 2016. június 4-én a Mátyás Irén emléknapon adták át. A díjazott Hegymegi Máté volt a Kohlhaas rendezéséért, amit később több szakmai díjjal is jutalmaztak.

A 2016-os évad díjazottja a Köztársaság rendezéséért Horváth Illés.

A 2017-es évad legkiemelkedőbb művészeti teljesítményét elismerő Mátyás Irén-emlékdíj idei kitüntetettje a HINTÁK c. előadás alkotói, a díjat Galgoczy Judit rendező vette át. A tavaly rendkívüli sikerrel játszott, majd Budapesten és vidéken is bemutatott darab idén nyáron visszatér születése helyszínére, a Bázisra. Augusztus 22-én és 23-án 20 órakor Krisztina Peremartoni és Bözse Soltészújra életre kelti Lackfi János anya-lánya történetet. A díjat Mátyás Katalin és Árkosi Árpád adta át, június 16-án 20 órakor, a zsámbéki Romtemplomnál.