"Most már jó pár előadáson túl kimondhatjuk, hogy a nézőktől megkaptuk a próbafolyamat alatt nagy tételben felhalmozódott és alapos nézeteltéréseket okozó  »alkotói« kérdéseinkre a válaszokat. Ezek szerint minden rendezői szándék és akarat ellenére A mizantróp végső soron komédia, még annak dacára is, hogy szinte folyamatosan húzhatjuk a strigulákat a szereplők veszteség rovatába /mert ebben a történetben senkinek nem sikerül soha semmi, a testi és szellemi vágyak kielégítetlenül és értetlenül puffognak szanaszét/. És az is kiderült, hogy miután az előadásban számtalanszor meg kell hallgatni a kapucsengő sem korban, sem stílusban nem stimmelő dallamát, megérte »beírni« egy szereplőt, aki az előző „tragédiák” dacára, bár tudta és szándéka ellenére mégis egy jobb, szerethetőbb élet lehetőségét villantja fel.” /Tóth András Ernő/