Színházak
Szkéné Színház
- 2024/2025
- 2023/2024
- 2022/2023
- 2021/2022
- 2020/2021
- 2019/2020
- 2018/2019
- 2017/2018
- 2016/2017
- 2015/2016
- 2014/2015
- 2013/2014
- 2012/2013
- 2011/2012
- 2010/2011
- 2009/2010
- 2008/2009
- 2007/2008
- 2006/2007
- 2005/2006
- 2004/2005
- 2003/2004
- 1998/1999
Samuel BeckettGodot-ra várva
Beckett est - Figyeljük csöndben a mozgását
- VladimirKádas József
- EstragonKrisztik Csaba
- PozzoAndrássy Máté
- LuckyPallag Márton e.h.Horváth Virgil
- FiúBlaskó Borbála
A bemutatón Lucky:Horváth Virgil
- rendezőHorváth Csaba
- koreográfusHorváth Csaba
- díszlettervezőMilorad Krstic
- jelmeztervezőBenedek Mari
- hangKeresztes Gábor
- fényPayer Ferenc
Beckett esztétikai önmeghatározása szerint „nincs mit kifejezni, nincs mivel és nincs miből kifejezni, hogy nem létezik a kifejezés ereje, a kifejezés vágya, csak a kifejezés kötelessége”; olyan művészetről álmodott, mely „nem lázad saját fenséges jelentéktelensége ellen”.
Koreográfus/rendező és társulata a beszélt nyelvet hangolja össze a vizualitással, a zenével és a mozgással, hogy általuk érzékeltesse Beckett világának a halálhoz, a csöndhöz és a zenéhez fűződő különleges viszonyát. Az előadás fontos eleme az eszköztelen test, és annak az elmúláshoz való viszonya.
A hazai szóhasználatban „fizikai színház”-ként meghatározott műfaj tartalmaz(hat) szövegeket, mesél(het) történetet, ugyanakkor persze része (lehet) a tiszta tánc is. De lényegét tekintve ez a színház elsősorban mégsem a szövegre és a táncra fókuszál, hanem az előadó testére. Arra, ami ott láthatóan megjelenik. Így aztán ez a színház a „prózai” vagy „táncos” előadásoknál sokkal többet „vesz ki” előadójából, de nézőjéből is. A néző képzeletét, intellektusát és igen, testi reakcióit – hiszen érzelmei „rezdülései” is azok – éppúgy aktivizálja ez a történés, ahogyan azokét, akik létrehozták és előadják. (Forte Társulat)
Koreográfus/rendező és társulata a beszélt nyelvet hangolja össze a vizualitással, a zenével és a mozgással, hogy általuk érzékeltesse Beckett világának a halálhoz, a csöndhöz és a zenéhez fűződő különleges viszonyát. Az előadás fontos eleme az eszköztelen test, és annak az elmúláshoz való viszonya.
A hazai szóhasználatban „fizikai színház”-ként meghatározott műfaj tartalmaz(hat) szövegeket, mesél(het) történetet, ugyanakkor persze része (lehet) a tiszta tánc is. De lényegét tekintve ez a színház elsősorban mégsem a szövegre és a táncra fókuszál, hanem az előadó testére. Arra, ami ott láthatóan megjelenik. Így aztán ez a színház a „prózai” vagy „táncos” előadásoknál sokkal többet „vesz ki” előadójából, de nézőjéből is. A néző képzeletét, intellektusát és igen, testi reakcióit – hiszen érzelmei „rezdülései” is azok – éppúgy aktivizálja ez a történés, ahogyan azokét, akik létrehozták és előadják. (Forte Társulat)