A Macbeth látványvilága egyetlen ötletre épül: embernagyságnál nagyobb, téglalap alakú „dobozokat” használnak benne, ezekből lesz ágy, trón, ezeken át türemkednek be a vészlények, és még nagyon sokféle szerepet kapnak. Mennyire köti meg a koreográfus kezét ez a megoldás?

Szikszai Rémusz rendezőként mindig egy erős vízióra építi fel a munkáit. Ez nem megnehezíti, inkább behatárolja a koreográfus munkáját, ilyenkor következetesnek kell lenni, mint az ökör, akkor is, ha néha nem esik jól. Rémusz a Macbethet egy képzőművészetileg is erős előadásnak álmodta meg, ebben Fekete Anna díszlettervező volt a partnere, aki már A mi osztályunkban is velünk dolgozott. Fiatal és erős alkotó. Figyelni kellett arra is, hogy a Szkéné jóval kisebb terében is játszani fogjuk, így kellett megtervezni a díszletet és a koreográfiát. Nehéz elképzelni, hogy fel fog férni a Szkéné színpadára, de fel fog, sőt, a kisebb tér talán jót is tesz majd az előadásnak. Sokat kísérleteztünk, mi az, amit ezzel a formával meg tudunk csinálni, mi mit jelent, hogyan néz ki.

Különleges a vészlények megjelenítése, mozgása. Sokszor mintha össze lennének nőve, úgy burjánzanak ki a fal résein.

Maga az alapötlet, hogy így kerüljenek napvilágra, rendezői elgondolás, ezt kellett mozgásba foglalni. A három fiatal színész – Szakács Hajnalka, Figeczky Bence és Pilnay Sára – pedig remekül oldja meg a feladatot. Ők már több irányú képzést kaptak az egyetemen, mint mi annak idején: jól mozognak és zeneileg is képzettek. És ehhez még hozzájön az is, hogy a két színésznő komoly hangszeres múlttal rendelkezik.

Hozzá kell tennem, ez a fajta rendezői színház igen nagy alázatot követel a színészektől. Végig ott áll a társulat a színpadon, a falak mögött, és tartja a hátán azt az építményt, amelynek a csúcsán egy-két kollégánk áll. Irgalmatlan sok munka van a falak mozgatásában, a díszítők részéről is. Most már, az ötödik előadás után úgy érzem, hogy a színészeknél is bejáratódott a falak tologatásának „technikája”.

A koreografálás mellett játszik is az előadásban, Banquót, Macbeth barátját.

Egy erős főszereplő legjobb barátjának lenni nem túl hálás feladat. Ez már a harmadik Macbeth, amelyben dolgozom. A Vígszínházban annak idején boszorkányt játszottam, a Tivoliban pedig Alföldi Róbert rendezését koreografáltam. És most visszagondolva erre a két előadásra, elsőre nem emlékeztem, kik játszották bennük Banquót, pedig remek színészek: Vallai Péter és Stohl András. Szóval a Macbethből nem Banquóra emlékezünk. De kifejezetten szeretem játszani.

A teljes interjú a kutszélistilus.hu-n olvasható »»