…A fényfoszlány és a sötétség szimbólumainak keveredéséből (mi lehetne felfoghatatlanabb egy vak számára a fényfoszlánynál?), egy csupán feltételezett Másikkal való párbeszédből, – legyen szó alteregóról, az irányíthatatlan lényről, az Istenről, vagy akár a meglévő, vagy épp hiányzó, olykor bizonyos, de sokszor bizonytalan reményről – egyetlen színész és néhány kellék segítségével egy teljes kérdésrendszer születhet. Az eredmény a homály felsőfoka. Fényfoszlány vakvezető kutya a gyűlölet és a ragaszkodás kettős kapcsolatában él gazdájával, akit egy apokaliptikus tenger felé kísér. Ebből számtalan hozzá hasonló teremtmény bukkan fel, a végzet kutya-angyalai, és már nem létező gazdáikat keresik. Az út elkerülhetetlen, a szereplő leveszi szemüvegét, meglátja a fényt, valamilyen rejtélyes lénnyel beszél és elsüllyed a ködben. Helyét átveszi egy vak gyerek, akinek új fényfoszlány-kutyája van, ugyanazokkal a jellemvonásokkal, tisztséggel és hivatással. Mindez addig tart, amíg az ő arcát is meg nem világítja a fény. (Cristina Rusiecki, Cultura 16/2010.)