"A gardénia kényes virág. Szabadföldön fagypont alatt elpusztul. Sötétzöld, fénylő levelei között jázminillatú virágok nyílnak. Meglehetősen embert próbáló növény - valósággal kiköveteli a meleg nappalokat és a hűvös éjszakákat. Sajnos nagyon érzékeny és nehezen gondozható. Elvirágzás után nehezen lehet rávenni újabb virágzásra."

Lányok, asszonyok. Kislányok, kisasszonyok, hölgyek, némberek, tündérek, boszorkányok, hercegnők és koszos cselédek, elvirágzott prostituáltak és kényeskedő dámák. Éhesek, vágyakoznak, verekednek, mocskolódnak, ölelkeznek, üvöltenek, sírnak, keringőznek - négy nő. Négy női generáció innen, a közeli Krakkóból, Lengyelországból, Közép-Európából. Egy szelet közép-európai történelem; ötven év pokoljárása, újra meg újra fellobbanó és kifakuló álmok, keretbe törések, falnak rohanások, felröppenések és elvérzések. Mint egy görög tragédiában, úgy örökíti nemzedékről nemzedékre sorsát egy sajátos női vérvonal. Négy portré - mögöttük egy kontinensdarab.

Bőröndjükben a történelem, bennük az örök, egyszerre iszonyú és mégis csodálatos Nő.