Ödön von Horváth ezen drámája Mátyás király korai uralkodásának egy szeletét mutatja be: a fiatal király felszámolja a középkori urak dőzsölő, csalásoktól terhes és paródiázó életvitelét, és reneszánsz szellemiségben próbál felépíteni egy igazságosabb világot. A dráma, akár az előadás szövete több rétegből tevődik össze: látjuk az udvari élet hazugságos színét, az élvezkedő urakat a fürdőben – mégsem ez adja a cselekmény fő vonalát. Az igazi megújhodásban a szerelem mutat új utakat. Honnan a bátorság, hogy egy csapat szelistyei asszony felkerekedik, napokat gyalogol, hogy a királytól személyesen kérjen férfiakat? Miért járnak ezeket az asszonyok kemény férfitáncot? Nincs nő férfi nélkül, nincs férfi asszony nélkül. Csak egymás tekintete által létezhetnek igazán: ez ad erőt olyan cselekedetekhez, amelyek első hallásra-látásra meghökkentőnek tűnnek. A történet végkicsengése pozitív: a szelistyei asszonyok megkapják a háromszáz férfiút. Az út odáig hosszú: néha nevetésre késztet, olykor elszomorít, de mindvégig mélységekben barangol.Tanúi vagyunk pár nemes cselekedetének, mégsem zengünk örömódát Mátyásról: a királyt emberként, férfiként ismerjük meg. Látjuk találkozását a Nővel: az igazi szerelem elsétál mellette, ő meg szomorú tekintettel nézi, amint a boldog párok násztáncot járnak.