- A repertoáron végignézve megállapítottuk, szinte nincs is olyan darab a Kamaraszínházban, amiben ne játszanál...
- Igen, nagyjából ez a helyzet. Egy hónapban tizenöt-tizenhat estén játszom. A régi darabok, amik már túl vannak a századik előadáson, A vágy villamosa és az Elektra már szinte a véremmé váltak. Álmomból felkelve is tudom őket. Ha két-három hétig kimaradnak – hiszen havonta csak egy-két alkalommal vannak műsoron - akkor is csak egy rövid szövegösszemondó próbára van szükség, de csak közvetlenül az előadás előtt. Szerencsére jó a memóriám, ezért nincs nagy gond.
- A jövő héten lesz a kövekező darabod premierje. Mesélj egy kicsit a történetről!
- Nem az a könnyed műfaj, de remélem azért érdekelni fogja a nézőket. Egy óra az egész – nem mintha a hosszúság feltétlenül hátrány lenne. Az Amerikai Elektra három órás, és szintén nem a legvidámabb előadások közé tartozik, mégis nagyon szeretik. Rajtunk múlik, hogy milyen élvezetes lesz. A történetben van egy politikai szál, amire mi nem fektetünk túl nagy hangsúlyt, inkább a lelki folyamatok a fontosak. Egy éjszaka egy házaspárhoz betoppan egy idegen (Szilágyi Tibor), akiben a feleség egykori kínzatóját véli felismerni, de igazából végig nem derül ki, hogy valóban ő-e az. Ennek eldöntése a nézőre van bízva. Szerintem ez egy jó kis krimi, ami filmen és színházban is érdekes tud lenni, ha jól ki van találva.
- Egy hét van hátra a próbaidőszakból. Az utolsó simítások folynak, vagy sok még a bizonytalanság?
- Sok vitán vagyunk túl, de már több mint egy hete tudunk úgy próbálni, hogy egyben lemegy az egész darab, ami nagyon jó. Az apróbb finomságokra koncentrálunk, illetve pár nap múlva a főpróbákon már lesznek nézők, és az ő reakcióiktól függően még néhány dolog megváltozhat.
- Édesanyád, Tordai Teri meg szokta nézni a premierjeidet?
- Természetesen, hacsak nem játszik, mindig ott van. Most épp úgy alakul, hogy nem tud ott lenni a bemutatón, de valamelyik főpróbára mindenképpen eljön. Bármennyire is szakmabeli, azt nem szeretném, ha ott lenne a korábbi próbákon.
- Nem olyan régen forgattál is, a Temetlen halott című, Nagy Imréről szóló filmben. Milyen tapasztalat volt számodra ez a munka?
- Azt az érzést erősítette meg bennem, hogy mielőbb szeretnék újra forgatni. Teljesen más típusú teljesítményt igényel az embertől, mint a színpad, egész más világ. Szerettem csinálni, remélem, lesz még rá alkalom, hogy forgathassak.