Caragiale írói pályafutása derekán, 1890-ben írta meg utolsó színpadi művét, amely minden szempontból elüt társadalombíráló vígjátékaitól, szatirikus rövidprózájától, politikai cikkeitől. A korabeli román kritika lesújtó véleményét cáfolja a dráma azonnali nemzetközi sikere: a megjelenést követő években a dráma magyar és német fordításait Budapesten és több német városban, átiratát pedig Párizsban is bemutatták.

A cselekmény egyetlen éjszakába sűrűsödik. A szereplők súlyos terheket cipelnek: a szerelemből elkövetett, be nem vallott gyilkosság tudatát, a tévedésből elítélt jogtalan büntetést és kínzást, az igazi tettes emiatt érzett kínzó bűntudatát, és végül az őrületet. A régi szörnyűség lassan bomlik ki, a megtorlás sikerül, igazság szolgáltatik, ez azonban már mit sem változtat a történeteken.

Caragiale legritkábban játszott drámáját a szerző születésének 160., halálának 100. évfordulója és a Caragiale-év alkalmából, sikeres 2002-es krajovai rendezése után Kincses Elemér idén Marosvásárhelyen állítja színpadra.

Kincses Elemér rendező az előadásról:

Ma azt mondanánk: thriller. Pedig nem az. Egy remek darab. Több mint száz éve született. Minden szava igaz, a története is az… Két ember a pokolban él. A pokol neve: házasság. S egyikükben ott ég, lüktet, dolgozik a sejtelem, a gyanú... Anca azt gyanítja majd tíz éve, hogy élete értelmét, szerelmét a mostani férje ölte meg. S a sejtéstől eljut a bizonyosságig. Vége: Anca végül is rajt-cél győzelmet arat.

Itt és most az út az, ami érdekes, mai, izgalmas. Menjünk együtt, kedves néző... Itt. Belül.