A dráma a fiatalok mindennapjaival foglakozik.

Vajon mire képesek a tinédzserek, hogy elfogadja őket a környezetük? Mi mindent tesznek meg azért, hogy elérjék azt a társadalmi szintet, ami születésükkel nem adatott meg nekik? Milyen a serdülők élete egy olyan társadalomban, amit nem a realitás, hanem a társasági oldalak határoznak meg?

Antal Attila, rendező: A dráma egy kis közegben élő tinédzserekről szól, azok sérelmeiről, kívánságairól, bukásairól. Olyan gyerekekről, akik bármire vállalkoznak azért, hogy elfogadja őket egy olyan társadalmi réteg, amibe ők nem születtek bele, ezért úgy érzik, nem rendelkeznek megfelelő és elfogadható társadalmi háttérrel.

Elemezve ezt a perem-létet, amiben élünk, a darab valójában azokkal a kérdésekkel foglalkozik, hogy hová tart a társadalom, amelynek a körvonalait elveszett, be nem teljesedett, frusztrált szülők és azok gyermekei rajzolják meg.

Ferenc Ágota - Babett anyja: Egy meggyötört asszony. Egy meggyötört asszony lánya. Egy meggyötört lány. És a meggyötört lány anyja. Az a pillanat az életben, amikor érzel. Érzed, hogy cselekedni kell. Hogy valaminek történnie kell. Várva vagy váratlanul, de mindenképp. Egy élet, ami nehezebb az életnél. Felnevelni egy szörnyeteget. Szeretni őt mint egy ártatlan bárányt. Mindannyian egyenlőek vagyunk, csak vannak köztünk egyenlőbbek. Ez a jelenünk.

Blaskó Lea - Nina: Az én Ninám szép, a környezete elfogadja, gazdag szülei vannak, mégis beleesik a hazugság csapdájába, csak mert el akar menni a kisvárosból , el akar jutni New Yorkba. Nina nagyon gyorsan rájön arra, hogy az életben semmit sem kap meg ingyen, mindennek ára van, ezért rossz döntéseinek köszönhetően egy olyan játékba keveredik, amiből nincs kilépés. Az emberek, főleg a fiatalok, nem gondolkodnak azon, hogy a döntéseiknek következményei is vannak. Befolyásolhatóak, mindent rögtön és könnyebb módon akarnak elérni, nincsenek példaképeik, nincs előttük minta a helyes döntésről, a jó déntésről.

Ez a mű természetesen a szülőkről is szól, valamint egy olyan társadalomról, ami a rossz döntések következményeként jön létre. A szülők azok, akik nem foglalkoznak, vagy nem foglalkoznak eleget a gyerekeikkel, nem tanítják meg őket arra, hogyan álmodjanak és hogyan valósítsák meg az álmaikat. Gyermekeik a saját szülői félelmeik és komplexusaik tükörképe, amik sem levezetve, sem legyőzve nem lettek, és így még erősebbek, még veszélyesebbek lettek. Remény? Nem vagyok biztos abban hogy az előadás reményt ad, inkább a következményekkel való szembesülést kínálja fel. Fájdalmasan. Ez az előadás egyfajta figyelmeztetés. Az egész történethez még egy különös hangulatot ad az előadás zenéje, ami egy elveszett nemzedék kilátástalanságát, kiúttalanságát teszi még hangsúlyosabbá.