Egy dobozrengetegben fiatal nő él. Eggyé válva a papírral. Arca nincs, személyisége nincs. Csak vágya. Azt is megtiporták.

Átlagos lakás, átlagos élet. Talán túl átlagos is.

Egy széttépett fénykép, egy halott kislány, egy üveg bor, pár teáscsésze, daloló szomszédság, fütyülő teáskanna és sok-sok selejt. És szerelem, bármilyen nevetséges is legyen.

„Szigarjev drámai szereplői a mindennapok hősei, olyan emberek, akikből a jelenlegi gazdasági-szociális rendszerben a legtöbb van. Tamarát Ljonya faluról hozta föl, ami miatt a lány úgy érzi, egész életen át tartó szolgálattal tartozik neki, még ha úgy is gondolja, hogy ott falun se volt neki rossz. Tehát Tamara háziasszony, Ljonya pedig munkás. Életük olyan prózai, hogy az már leírhatatlan – de mindenki számára érthető. Nincs itt semmi csillogás. Az emberség és az embertelenség szakadékai azonban utat nyitnak e darab drámaiságának, amit a színpadon szereplők remekül kihasználnak."

Igor Burić, Dnevnik

„Az est nagy felfedezése Crnkovity Gabriella tökéletes alakítása, aki számára Tamara megformálása nagy lehetőség, de veszélyes csapda is. A retardált nőt alakító közhelyekre csábító csapdát elkerüli, a lehetőséget pedig, hogy a figurát megannyi árnyalatból építse fel, tegye elfogadhatóvá, maximálisan kihasználja. Igazi guppi, aki beletörődött sorsába, megaláztatását, kiszolgáltatottságát természetesnek veszi, csak akkor boldog, amikor a rosszat szépnek képzeli, azt is elfogadja, hogy nőként is jelentéktelen, csúnya. És ezt a sajátos sorsot Crnkovity Gabriella hanggal, gesztusokkal, tekintetével hitelesen fogalmazza meg."

Gerold László Vajdaság Ma, 2015. november 25. 

Üdvözlet Oroszországból

Az új orosz drámával ma Szerbiában foglalkozni hálás dolog.

Már az új orosz filmet elnézegetve (elég a tavalyi Leviatánra gondolni Zvjagincevtől vagy Balabanov Fivérét megtekinteni) teljesen nyilvánvalóvá válik: a szerbiai és az orosz társadalom minden területi, történeti és ideológiai (kvázi)különbség ellenére is majdhogynem ugyanaz.

Legalábbis ami a fő problémákat illeti, biztosan. Itt és ott. A gyerekek elvesznek és lázadó dühüket az erőszak aktusaiban élik ki. A tisztességgel élők a tisztességet hírből sem ismerők bakancsa alatt dögölnek meg. A papok gyilokról és erőről prédikálnak. A patriarchális rendszer pedig, még ha titokzatosabban és bújtatottabban is működik, mint előbb – jobban funkcionál, mint valaha.

És a nő... A nőnek itt nincs helye. A nőt kitörölték, mintegy radírgumival. Arcát kitépték a fotóalbumokból és a Mennyország nagykönyvéből. Két választása marad: kitartott cicababa lesz vagy nagy büdös semmi. Lakásdekoráció. Mosó-, főző és szexmasina. Üres üreg a falban.

A Guppi ennek a kitörölt nőnek a balladája. Vagy fohász. Vagy siratóének. Egy üdvözlet Oroszországból, amely túlontúl ismerős nekünk is.

Vaszilij Szigarjev (1977):  A Vernyhaja Szalda nevű szovjet bányavárosban született. Biológia-kémia szakon tanult, de harmadéven otthagyta, hogy dramaturgiát tanuljon Nyikolaj Koljada (a Murlin Murló című darab világhírű szerzője) osztályában.

Legnagyobb sikerét a Gyurma című szövegével aratta, amely, mint szövegeinek többsége, a poszt-szovjet társadalom visszásságaival foglalkozik. Szereplői a Szovjet Unió fattyai – erőszaktevők, nyomorultak. Egyszóval, a nép. A nép, amely nem tud felemelkedni, a nép, amely elégedetlen, de hallgat. A nép, amely mintha gentikai kódjánál fogva volna szerencsétlen.

Szigarjev drámaírás mellett forgatókönyvírással és filmrendezéssel is foglalkozik. Legismertebb alkotása a hetedik művészetben az Élni.

Hernyák György, rendező: Mint általában a színházi előadások, ez is sok mindenről szól. A szerelemről mesél, a szerelem vagy szeretet hiányáról, egy másmilyen nőről, a hatalomról - nem a politikai hatalomról, hanem a körülöttünk levőről… A magunkkal vívott harcokról, két férfiról és egy nőről, a szerelem és a nem-szerelem furcsa keverékéről, a döntésről, hogy ki kit fog szeretni vagy eltaszítani magától. Orosz darab, Szigarjev Nyikolaj Koljada tanítványa, mindkettő Oroszország, Európa és a világ problémáiról mesél - egy ország legaljáról és az emberekről, akik a megélhetésükért harcolnak... Arisztotelész annak idején azt mondta, hogy a tragédia a nagy emberekkel történik, a komédia pedig a kicsikkel - ez ma fordítva zajlik… A színpadon három szereplő látható és egy kórus: ez lehet görög kar, lehetnek a szomszédok, vagy valami felsőbb hatalom, a való világ vagy a láthatatlan világ. Van-e az embereknek lelkük, és ha van, merre tart? Tamara, a főszereplő boldogtalan. De mi a boldogság? A boldogság és a boldogtalanság nagyon közel állnak egymáshoz, ugyanúgy, mint a szeretet és a gyűlölet. Én szeretem a színészt, ez pedig egy olyan előadás, amit a színészek szeretnek.

Pongó Gábor, Pása: A világon vannak becsületes és vannak nem becsületes emberek. Bármennyire is becsületes, az ember néha olyan helyzetben találja magát, amikor a lelkében és a fejében felbukkan valami gyerekes. Egy kisördög, akinek a sugallatára úgy dönt: megszeg bizonyos törvényeket.  És pont ekkor kapják rajta - épp őt, aki eddig becsületes életet élt, a társadalmi normáknak megfelelően… Beszéljünk érthetően: ezt hívják pechnek… És ha peched van, az mindenkinek árt, főleg Pásának… Van megoldás. De mi bújkál mögötte? Azt csak Pása tudja…Ja meg én.J Gondolom…

Crnkovity Gabriella, Tamara: Tamara... Tamara... Azt mondja, semmit sem tud önmagáról… A férje néha Guppinak szólítja. A guppi, az egy kis hal az akváriumban. Egy fajta, márminthogy. Régen volt egy guppival teli akváriumuk. Ljonya bekapcsolta a teafőzőt az akváriumba és megfőzte őket. Azt mondta, randák és rontják az összképet. De miért szólítja így?… Tamara… Nincsenek elvárásai. Ugyanakkor egy szebb világról ábrándozik.  Idővel elfogadja, hogy ő ennyit érdemel.  Meg van győződve arról, hogy nem léteznek gonosz emberek. Persze mindig magunk hozunk döntéseket,  néha tévedünk. Honnan tudjuk, melyik döntésünkkel zuhanunk olyan mélyre, ahonnan már nincs visszaút? Nem tudhatjuk. Mi a sors? Kinek lesz megbocsájtva? Ki jut fel a Mennyországba? Vannak-e ott angyalok? Énekelnek? És vajon ott van mindenki, akit valaha szerettünk? Mert ha szerettük őket, biztos ott kötöttek ki, nem igaz? És ha egyszer mi is odakerülünk - találkozunk velük. Nem igaz?