Kocsma a színházban avagy színház a kocsmában

A minap bemutatóra mentünk az Újvidéki Színházba. Majd a helyszínen tapasztalhattuk meg, hogy kocsmába tévedtünk. A kocsmai miliőben derült ki, hogy mégis színházban vagyunk, színházi előadást látunk, nézünk, élvezünk, csodálunk. Derülünk a jelenetek szellemes felépítésén és empatikus érzéssel vagyunk a szomorú sorsok kuszaságának bonyodalmas alakulásainál. Olykor sírunk is, meg persze harsányan nevetünk, hisz életutak, sorshelyzetek bontakoznak ki előttünk, mellettünk, közöttünk – Egressy Zoltán Portugál című művéből, melyet László Sándor remek rendezésében láttunk, abban a háromszintes díszletképben, amelyet Csík György tervezett.
Volt egy kocsma, melynek közönsége mi voltunk, a csendes duhajok, meg a kilenc tehetséges színész, akik harsányabban duhajkodtak, mint mi, az asztaloknál ülő szemlélők. Majd volt egy közeli vágyvilág, a napozás, a víz, a nyitott természet, a szabadság szintje, kissé megemeltebb fokon az a helyszín, ahol az ember szabadjára engedheti a fantáziáját és az érzéseit is. És elmondhatja vágyait, azt, hogy ki-ki hova akar menni, mit szeretne elérni – ahogy talán a Kánaánt elképzeli –, de mindezt csak helyben forgó kerékpáron éri el, festett egek előtt – talán kissé kancsalul nézve a perspektívába – romantikus érzésekkel. Kissé lejjebb pedig ott a kocsma, ahol pontos képet kapunk a helyszínen élőkről, azok lelkiállapotáról és egyéniségéről, a lezüllöttség teljes arzenáljával, a vidék visszahúzó vonzó - és taszító helyzetrajzával – a beletörődés és kitörnivágyás kettősségével, a helyi nosztalgia megőrzésével és az abból való szabadulási vágyból. Az itt pénzt szerezni ahhoz, hogy innen kitörjünk, és a más vidéken pénzt szerezni ahhoz, hogy itt maradhassunk ellentmondásos állapota jelenik meg. És van egy harmadik szint, a céllövölde (remek díszletbeli megoldás), az élet vásárának a sarka, ahol mézesszívet lehet lőni. Hisz hol is zajlik a mi életünk? – merülhet fel a kérdés. Egy lepusztult térben, mondjuk, egy kocsmában, kissé távolabb a lövöldében, meg kuglizással, meg a juke box mellett, asztalok között – ahol összefutunk különböző embertípusokkal: egy notórius alkoholistával, Sátánnal –akit Varga Tamás alakít, remekül. Két órán át szinte némán követi a körülötte történő eseményeket és belső világát, és rá kell figyelni, mert apró gesztusai, szájának megmozdulása, diszkrét jelenléte egy teljesen meghasonlott embertípus tökéletes kifejezője. Aztán ott van Kocsmáros, Giricz Attila személyében, aki mindenáron férjhez akarja adni Masni nevű lányát (Elor Emina), aki flörtölésből lesz tragikus hőssé a szemünk láttára. Bűne csak az, hogy mást akar, elvágyódik innen. Masni vágyai áldozata lesz, meg a más közegből jött esztétának az áldozata – akit Sirmer Zoltán alakít, jól, ficsúrként és őszinte váltásokkal – , aki szintén mást akart, máshova vágyott, de nem volt következetes. És ott vannak a vidék életerős, furcsa figurái: Csipesz (Magyar Attila) meg Retek (Huszta Dániel), az ötletek és cselekedetek vivő hősei, akik nem filozofálnak, csak élnek - dolgoznak is meg nem is, verekednek, meg ölnek, de mindent látnak, mindent tudnak, és azt is tudják, hogy innen nincs végleges kiút. És még ott a falu tiszteletese, akinek mindenre van rálátása – és kiderül, hogy itt csak a halott a sok.
A kontraszt kedvéért van még két szélsőséges típusú nő is. Egy elegáns úrinő, Jankovics Andrea teljes szépségével képviseli a másik világot, mely éppen olyan kegyetlen, mint a kocsma világa; s Faragó Edit, aki nemes őszinteséggel ábrázolja, árnyalja a helybeli ordenáré nőtípust. Bejövetelei kabinet-alakítások, bárgyú tekintete beszédes – azt az űrt mutatja be, amelyben élünk. Ostobaság, amelyben fenn kell maradni.
Nagyon jó szerkezetű és felépítésű az előadás. Nem zavaró a vulgárisabb kifejezés sem, hisz kocsmában vagyunk valamennyien. Az pedig, hogy mindannyiunknak vannak vágyai, az sem kétséges, csak azt kell tudnunk, hogy a vágyaink a festett vászon faláig terjednek – mert amögött már a halál és a gyilkolások vannak.
Azt is tudnunk kell, hogy a kocsmában szokás ábrándozni – némely fröcsi kiválthatja mindezt. Gondoljunk a Csáth novellára, úgyis aktuális a Hamvazószerda, aholis ott, abban a kocsmában, elrugaszkodva a valóságtól a főhős megidézi, elképzeli saját halálát – a másvilágot. Kinek-kinek mi a vágya – ki-ki miben látja a kiutat – a fröcsi eligazít.
Egyfajta más világ után vágynak a Portugál hősei is. Nem is igazán Portugáliába, hisz azt sem tudják, hogy az hol van, valami tisztát, szépet akarnak, sok fénnyel és mérhetetlen szeretettel. Egy Kánaán után vágynak, mint annak idején a Verseny című előadásban vágytak a nők Szingapúrba, de sajnos a vágy csak vágy marad – még ilyen remek színészi teljesítmények mellett, nagyon jól megszerkesztett színpadképben és pontos, mértéktartó, szellemes jelenetezésű rendezésben is.
Így hát olyan kocsmában voltunk, amely igazi művészi színház volt.

Elhangzott az Újvidéki Rádió Szempont című műsorában 2008. február 19-én

Dr. Franyó Zsuzsanna