Ki gondolná, hogy a felnövés egy valóban idegtépő időszak is lehet, és a felhőtlen boldogság helyett a fiataloknak meg kell küzdeniük különböző gondokkal. Itt most elsősorban nem a család anyagi helyzetére gondolunk,nem is a családon belüli rossz viszonyokra, hanem a külső környezet különböző hatásaira. Tinédzser korban az egymás közötti viszonyok furcsán alakulnak, minden érzés hatványozottan felerősödik, de főképp a negatív önkép, a negatív világkép kerül előtérbe. A frusztrált, otthon nem elég figyelmet kapó fiatalok agresszívakká válnak, ezt az esetleges rossz társaság is befolyásolja, és a fiatalok úgymond falkába tömörülve a gyengébbe(ke)t zaklatják. A kortárs erőszak eseteiről egyre gyakrabban hallunk a médiákban: a zaklatók a gyengébbeket bántalmazzák verbálisan, fizikailag, de a cyberbulliyng is egyre gyakoribb. Az áldozatot (legtöbbször) nem védik meg a törvények, így több esetben a zaklatott fiatalok az öngyilkosságban látnak menedéket a folyamatos bántalmazás, megszégyenítés miatt. Fontos foglalkozni ezzel a témával, fontos kimondani, hogy a szülők és a tanárok is gyakran szemet hunynak, és nem vesznek tudomást ezekről az esetekről. Az iskolák, hogy jó hírüket védjék, nem tesznek intézkedéseket, nem akadályozzák meg a zaklatás folyamatos ismétlődését. Empátia hiányos, önző társadalommá válunk. A fiatalok lelke pedig olyan mélységekben háborog, amit ha időben nem észlelünk, már csak a szomorú következményekkel szembesülhetünk. Nem szabad szemet hunyni. A kortárs erőszak valóban létezik, és a társadalom feladata, hogy orvosolja ezt a komoly problémát.