A történelemnek vége: a világ elpusztult, a nap nem világít az égen, az emberek éjszaka élnek-éldegélnek. Az apokalipszist ironikus módon csakcsupán azok a nemzetek élték túl, amelyek egyébként az öngyilkossági statisztikák listavezetői voltak...

Ez így elég sötéten hangzik, de ezek a genetikailag módosult, patkányba, nyúlba, macskába oltódott féllények ugyanolyan nevetségesek, mint mi vagyunk. A fiatalok szerelmesek, az öregeknek ezzel természetesen bajuk van, az ajándékok tévedésből mindig annál kötnek ki, akinél nem kellene, és egy eltévedt, méregdrága hűtőszerkezet főszereplővé növi ki magát ebben a szürreális, kacagtató komédiában.

„Mindenképp meg kell említeni, hogy a színpadon sokbeszédet használnak: a színészek szlovénul, magyarul, szerbül és olaszul kommunikálnak. Ám nyelvromlásra így sem kerül sor, mivel mindenki őrzi a saját nyelvét. Idális soknyelvű teret kapunk eredményként, ahol mindenki érti a másik nyelvét, de nem hagyja veszni a sajátját. Így történhet meg, hogy a szlovén szóra olaszul felelnek, mégis mindenki ért mindenkit. Nincs szükség közvetítőre és nincs szükség önfeladásra. Hatalmas humanitárius lecke ez, amelyet semmi más nem adhat nekünk, csak a művészet.”

Marij Čuk, Primorski dnevnik, Trst