A „Pajzán históriák“ címen futó projekt Burány Béla néprajzkutató-szociográfus Mé’ piros a gólya csőre? című népmesegyűjteményének szabad adaptációja lesz. Ez a gyűjtés több mint ezer vajdasági népmesét tartalmaz, amelyek mindegyike az erotika és az obszcén témáját bontja ki, egyedülálló betekintést kínálva ezzel a délvidéki erotikus népi képzelet világába.

Az előadás, az alapanyag természetéből kiindulva, fragmentáris dramaturgiát alkalmazva igyekszik majd minél több mesét feldolgozni (hasonlatosan Pier Paolo Pasolini Dekameronjához). A középpontban egy hosszabb mese áll majd, amely keretként szolgál az összes többi elhangzó történethez. Ez a struktúra lehetővé teszi, hogy minél színesebb válogatást kínáljunk a gazdag forrásanyagból.

Az előadás egységét természetesen a mesék egyívású volta adja: minden történet a vajdasági népi kultúra és az erotika kapcsolatáról beszél, óhatatlanul bevonva a biopolitika (Dr. Burány orvosként közismert volt a fehér pestis elleni küzdelméről), a szexualitás és az erotika tudásának archeológiája, a szexuális nevelés kérdéskörét. Ahogy George Bataille írja Erotizmus című munkájának előszavában, egy nép szexuális képzelgései mindig árulkodóan beszélnek arról, mit gondol az adott nép a társadalomban fönnálló viszonyokról és kapcsolatrendszerekről. Tehát az előadás a kollektív szexuális képzelet termékein keresztül világít rá olyan fontos viszonyrendszerekre, mint a nő-férfi, a többség-kisebbség kapcsolat, és nem utolsó sorban a vallással és saját szexualitásával fönnálló viszony.

A mesék témája ugyan obszcén, nyelve azonban a szellemes népi beszéd nyelve, amely kötöttségek nélkül, nyíltan kommunikál a szexualitás kérdéseiről. Ez az előadás a szó legnemesebb értelmében lesz népszínházi: eredőjét a népben találja meg, majd a színházi tapasztalaton átszűrve alapanyagát visszajuttatja a nép köreibe – oda, ahonnan érkezett.

Lénárd Róbert

rendező