Hatalmas, kerek gótikus csarnok. Balra meredek lépcső vezet fel egy kis vasajtóhoz. A lépcsőtől jobbra hét nagy ajtó van a falban; négy még szemben, kettő már egész jobboldalt. Különben sem ablak, se dísz. A csarnok üres, sötét, rideg, sziklabarlanghoz hasonlatos. Mikor a függöny szétválik, teljes sötétség van a színpadon, melyben a regös eltűnik. Néhány másodpercig még sötétség és csend, aztán hirtelen kinyílik fent a kis vasajtó, és a vakító fehér négyszögben megjelenik a Kékszakállú és Judit fekete sziluettje.

Nézzük egymást, nézzük,

Regénket regéljük,

Ki tudhatja, honnan hozzuk?

Hallgatjuk és csodálkozzuk,

Urak, asszonyságok

Régi vár, régi már

Az mese, ki róla jár,

Tik is hallgassátok

Annak a színházi műhelykísérlet sorozatnak, mely idén hetedik nyáron a zsámbéki nyári színház részeként évről évre újjászületik, két alapeleme van.

Az egyik alapelem a templomrom környezetéből előbukkanó hangulatok sokaságából egy-egy, egyszerre befogható darab megfogalmazásának kísérlete. Most ez a hangulat Balázs Béla instrukciója szerint a "hatalmas, kerek gótikus csarnok� üres, sötét, rideg sziklabarlanghoz hasonlatos."

A másik alapelem, hogy az örök emberi kísérlet arra, hogy "ki tudja, honnan hozott regéinket" egymással meg tudjuk-e értetni mi, emberek. Balázs Béla prológusában ez most így szól: "Nézzük egymást, nézzük. � Hallgatjuk és csodálkozzuk."

Az itt készülő előadások mindig arról próbálnak beszélni, milyen tragikus vagy milyen komikus ahogy nem értjük, félreértjük, rosszra magyarázzuk a másik szándékait, szavait, mozdulatait, cselekedeteit.

Pedig egyéb vágyunk sincs, mint hogy értsünk és hogy értsenek.

Ezeknek az alapelemeknek kombinációi vezetnek az elmúlt hét év bemutatóin át Bulgakov Mester és Margaritájától, a Trójai nők, a Szabin nők elrablása, a Szentivénéji álom, a Párizsi Notre-Dame és a múlt évben a Bánk bán esetében is.

A történeteket mindig eltérő színházi formanyelv elemeinek és egymás nyelvét nem beszélő alkotóknak közös megértést és megfogalmazást kereső törekvése teszi egyedien különössé.

El kellett hát előbb-utóbb jutnunk ehhez a feladathoz. A kékszakállú herceg "váráról járó meséhez" is.

Az alkotók számára is rejtély mindig, hogy egy ilyen találkozás mire is vezet, hiszen a hellyel és egymással először találkozó alkotóknak rövid néhány hét alatt kell a munka során egymás és a helyszín megértéséért megküzdeni. És hogy a küzdelem elvezet-e bármiféle válaszig is?

„Im szólal az ének,

Ti néztek, én nézlek.

Szemünk pillás függönye fent:

Hol a színpad: kint-e vagy bent,

Urak, asszonyságok?     Zene szól, a láng ég

Kezdodjön a játék.

Szemem pillás függönye fent.

Tapsoljatok, majd ha lement,

Urak, asszonyságok!"