Ilovszky színházi fotós. Huszonöt éve járja az országot, tudja hol, mi a fontos. Érzi mi lesz jó, hol születik valami. Fél életét autóban tölti, másik felét a színházban. Most múlt ötven éves. Nem tudom mikor él magán-életet? Mindenkit ismer a színházban, szinte mindent látott. Nem csak Budapesten. És amit látott, az marad meg az utókorra.
Mert a színház tűnékeny műfaj. Képei láttán értem meg, milyen sebesen görög az idő. Milyen volt X fiatalon, és milyen volt Y élete nagy szerepében. Ilovszky mindent sűrítve lát és láttat. Igaza van Franz von Baadernek, aki ezüst pillantásnak nevezi azt a pillanatot, amikor az ember egyidejűleg lát külső és belső szemével.
Szerintem a színházi előadás megismételhetetlen, egyedi létforma. Lehetetlen lefényképezni. Csak ott és akkor érvényes, térben és időben folyik a cselekmény. Két dimenzióban nem lehet visszaadni.
Ha Ilovszkynak mégis sikerül valamit rögzítenie, azt nem az előadásból, hanem önmagából vetíti elénk. Ismeri a drámairodalmat, tudja, mikor minek lesz súlya. A klasszicista esztétika - név szerint Lessing - erre azt mondta: "termékeny pillanat". Amikor például a szobrász Laokoon történetét megállítja, hogy majd a Vatikáni Múzeumban szoborrá merevedve maga legyen a mitológia. Olyanok is érezzék, akik csak egyetlen szeletével ha érintkeznek. Ilyesmit csinál a huszadik századi technikával a fotós. És sikerének az a titka, hogy próbákon fényképez.
Tudja, mikor kell ott lennie, mikor lendít jelenléte. Egyetlen pillanatról van szó, amikor még nem előadás a próba és már nem próba, amit lát. Ez az Őmufajának "termékeny pillanata". Télen jégben és hóban is odaér: és valami harmadik szemmel érzi, mi az, amit konvencióként vagy annak ellenére kiragadhat a sem próba - sem előadás különös állapotából.
Ma a média Echósszekér: Ilovszky Béla sajtófotói mindennapos szereplői a kulturális rovatoknak. Egyszer csak a képek is vándorútra kelnek, és kiállításnyi tér - idő egységként beutazzák az országot: a termékeny pillanat, mint valami szélfútta ördögszekér viszi a magot�

Szegő György