Hírek
A színház a 2025/2026-os évadban összesen 405 előadást tartott, amelyekre közel 110 ezer néző váltott jegyet. Kiemelt szerepet kapott az ifjúsági nevelés is: tantermi előadások keretében 191 alkalommal mintegy 7300 diák találkozhatott saját iskolájában a társulat művészeivel. Az évad során ismét megrendezték a Határtalan Napokat, valamint a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált. A Miskolci Nemzeti Színház Magyarország egyetlen teátruma, mely az Európai Színházi Unió tagja, ezzel több nemzetközi színpadon is tárt karokkal várják a társulatot. Amennyiben a financiális akadályok megszűnnek, külföldön is bemutatkozhat a színház.
A színház hagyományaihoz híven idén is meghirdette közönségszavazását. A nézők döntése alapján az évad legjobb színművésznője Czvikker Lilla, legjobb színművésze Börcsök Olivér lett. A legjobb táncművésznőnek Harangozó Lilit, a legjobb táncművésznek Lukács Ádámot választották. Az évad legjobb előadásának a Béres Attila rendezésében készült Gettó című produkciót szavazták meg.
A társulati szavazás eredményeként az évad színművésze Börcsök Olivér lett, a legjobb táncművész díját Lukács Ádám kapta. A legjobb zenekari művésznek Csermely Zsuzsannát, a legjobb énekkari művésznek Boza Bencét választották. A műszaki és háttérterületeken dolgozó kollégák munkáját is elismerték: a legjobb műszaki kolléga Hlavicza Gábor, az évad legjobb kulisszák mögötti munkatársa Balázs Viktória, míg a legkedvesebb nézőtéri dolgozó Jónyer Marika lett.
A színház vezetősége által odaítélt Spiritus-díjat Rakaczki Ágnes vehette át, a Művészeti Tanács Díját Bíró Klára kapta. Az Itt a helyem-díjjal Kerekes Valéria színművésznőt ismerték el, míg Pónus Katalin gazdasági vezető a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja lett.
Három új taggal bővül a társulat: Lázár Juli, Móró Fruzsina és Kirády Marcell egyetemi gyakorlatukat töltik majd a teátrumban.
Béres Attila a következő évad kapcsán megjegyezte, hogy „az sem lesz kevesebb, sem könnyebb, mint az idei”. Sok bemutatóval készülnek, megőrizve a sokszínűséget, a nép- és művész színház jelleget.
Válogatás az archívumból
-
Fordítások Kolozsvári színház2002. február 13.
-
Jurányi Inkubátorház
Évadot zárt a Jurányi és őszi bemutatóra készülnek az Átriumban
A Milf után a Kovács ikrek egy újabb színdarabot írtak őszre, az idei évadban Jurányiban a 9 hónap alatt 18 premier - 6 kiállításmegnyitó - 355 előadás - 30.000 néző volt – és díjeső.
-
Maszk Egyesület
Maszk Egyesület és a THEALTER majd’ 40 év
Mi történhet negyven év alatt? Politikai rendszerváltások, diktátorok felemelkedése és bukása. Egy apró ország történelmi viharai Európa szívében. Harmincöt fesztivál. Több száz társulat, előadás, önkéntes, szervező, alkotó, színművész, előadó. -
Temesvári Csiky Gergely Színház
Festen – egy előadás a hallgatás rítusáról
Bemutatóval zárja a 2024/2025-ös évadot a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében. Száva Enikő -
Jókai Szinház
Nemzetközi színházi alkotótábornak ad otthont a Békéscsabai Jókai Színház
Ázsiából és Európa több országából érkeznek színész- és dramaturghallgatók, valamint oktatók Békéscsabára: a közel száz főt megmozgató nemzetközi színházi alkotótábornak idén nyáron a Békéscsabai Jókai Színház ad otthont. -
Sepsiszentgyörgyi színház
Sepsiszentgyörgy – Viszlát, színházépület!
Fordulóponthoz érkezett a sepsiszentgyörgyi színház története. Lassan véget ér a 2025/2026-os színházi évad, ezzel együtt pedig a színház jelenlegi épületétől is elbúcsúzik a társulat és a közönség. Elkezdődik ugyanis az intézménynek otthont adó épület felújítása, ősztől ideiglenes játékterekben várja nézőit a Tamási Áron Színház.
-
Maladype Színház
A magyarországi ősbemutató METTRIN Művészeti Központban
A METTRIN Művészeti Központban Bánkon Can Themba Az Öltöny című klasszikusát mutatják be június 26-án Balázs Zoltán rendezésében. Az előadás angol nyelven, magyar felirattal lesz látható.














