Hírek
A Kolozsvári Magyar Napok ünnepi nyitógálájára idén is Kolozsvári Magyar Állami Színház nagytermébe lesz augusztus 14-én. A nyitóelőadás a budapesti Duna Művészegyüttes és a Göncöl Zenekar Szerelmünk, Kalotaszeg című produkciója kerül színre Juhász Zsolt rendezésében. A formáció évekre visszatekintő általános törekvése, hogy a néptáncot kiemelje a műfaj megszokott színpadi kereteiből.
Augusztus 16-án – a Kincses Kolozsvár Egyesület szervezésében – a Székesfehérvári Balett Színház Fantomfájdalom című egyfelvonásos táncdrámáját Egerházi Attila rendezésében és -koreográfiájával mutatják be.
Augusztus 17-én a színház stúdiótermében a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkcióját, az Ifjú barbárok című előadást láthatják ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. A produkció Bartók Béla és Kodály Zoltán életéből, Vecsei H. Miklós szövege és az alkotócsapat improvizációi alapján jött létre, különleges színfoltja az előadásnak, hogy élőben kíséri és játszik a Tokos Zenekar.
Ifj. Vidnyánszky Attila első kolozsvári rendezése a Rómeó és Júlia, augusztus 18-án látható a színház stúdiótermében, amelyet a rendező a 2020/2021-es évadban állított színpadra.
A magyar államalapítás ünnepén augusztus 20-án a színház nagytermében a hosszú évek után Kolozsvárra visszatérő budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes nagyszabású produkciója, a Vidnyánszky Attila által rendezett és Zsuráfszky Zoltál által koreografált Csíksomlyói passió látható.
A Magyar Napok záróeseményének a főtéri nagyszínpadon a Budapesti Operettszínház Összetartozunk című gálaestje lesz látható. A gálaest programjában a magyar operettirodalom legnépszerűbb szerzőinek örökzöldjei csendülnek fel a Budapesti Operettszínház szólistáinak – Fischl Mónika, Kiss Diána, Dancs Annamari, Oszvald Marika, Dolhai Attila, Vadász Zsolt, Peller Károly és Laki Péter – előadásában. Közreműködik a Budapesti Operettszínház Énekkara, Balettkara, valamint Zenekara.
Válogatás az archívumból
-
Szatmáron az Ács Alajos Stúdióban bemutatták Tom Dugdale - Hatházi András: Tizenöt próbálkozás a színészetre című produkciót Tom Dugdale vendég rendezésében.2018. november 24.
-
Örkény Színház
I'm going magyarni – évadnyitás az Örkény Színházban
A tizenötödik ÖrkényKerttel szeptember 12-én veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada.
-
Madách Színház
Evita – A legenda nyomában Szirtes Tamással
Rendhagyó online videósorozat indult a Madách Színház új bemutatójához, a nyolc részt a színház a premierig folyamatosan teszi közzé online felületein. -
Centrál Színház
Furcsa pár premier a Centrál Színházban
Nyolc teltházas, szigligeti premier előtti előadás után szeptember 18-án Alföldi Róbert és Stohl András főszereplésével mutatja be a budapesti Centrál Színház a Furcsa párt. Tamás Dorka -
Miskolci színház
203. évadát kezdi a Miskolci Nemzeti Színház
Kétszázharmadik évad, tizenöt bemutató., opera, musical, balett, mese, kortárs magyar dráma, klasszikusok és kísérletek. Vagyis nagyjából minden, amiért az ember este nem marad otthon. -
Sepsiszentgyörgyi színház
Évadkezdés próbakezdéssel Sepsiszentgyörgyön
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színháznál Albu István igazgatói kinevezése óta először dolgozik együtt a társulattal, a Menedék című előadás rendezi, az első próbát augusztus 26-án tartották.
-
Temesvári Csiky Gergely Színház
színJÁTÉKOK Temesváron
A színJÁTÉKOK látványos felvonulása a színház elöl indul augusztus 27-én soha nem neveztek még ennyien, látványos lesz, amint végigvonul a városon többszáz színész, színházi ember, köztük hat színházigazgató. Száva Enikő














