Gyerekként a nagymamám mesélt a dunyha alatt a Nők Lapjából. Imádtam gyereknek lenni, amikor meséltek. Amikor apuka lettem, imádtam meséket mondani, mert ismét gyermek lehettem. Fiamnak, Simonnak kétféle mese létezett: a kitalálós és a könyvből olvasós. Ő mindig a kitalálós meséket szerette. Ma már kiskamasz. Nem a mesékért rajong. Mégis amikor Máté nevű barátjával néhány évvel ezelőtt a TV egyik valóságshow-ját nézték este, megdöbbenve láttam, hogy őket mennyire \"felzaklatja\" ez a sorozat. Mivel nekem erről megvan a véleményem, ezért berohantam Simon szobájába, és a polcról találomra levettem egy mesekönyvet, felvettem az olvasószemüvegemet, beromboltam hozzájuk, kikapcsoltam a TV-t és nagy levegőt vettem: elkezdtem mesélni. Könyvből.
Halál ciki voltam nekik. De ahogy az első oldalt elolvastam a meséből, a TV valóságsója szertefoszlott a fantáziájukban, mert megelevenedett Gulliver, Csipkerózsika, Jancsi és Juliska és a többiek. Egész este olvastam. A mese győzött.
Végvári Ádám barátomhoz másnap elmentem, aki szintén apuka, sőt immár nagypapa. Elmeséltem a történteket és azt, hogy most nem poplemezt, hanem meselemezt készítünk. Nem sokáig kellett győzködnöm. Kitaláltuk az egész koncepciót és utána egy másik apukához fordultunk: Kocsák Tibor zeneszerzőhöz. Így mi, apukák, elkészítettük a kedvenc meséinket tartalmazó Mese-ház 4 cd-t.
Végül felkerestük a negyedik apukát, Karsai János pantomimművészt és ő velem együtt álmodta színházzá a történeteket. A gyerekek ahányszor látják ezt a színházi produkciót, mindig meggyőznek minket arról, hogy a meséket bárhol - dunyha alatt, lemezen, vagy színházban, az Óperenciás-tengeren innen vagy túl - játszák el, a meséknek még mindig van hatalma.
Gergely apuka