Személyek
Kocsák Tibor
zenei vezető
zenei szerkesztő
író
zenei supervisor
zeneszerző
zene
karmester
hangszerelte
vezényel
közreműködő
zenei összeállítás
Életrajz
zeneszerző Budapesten végzett a Zeneművészeti Főiskolán. Több mint ötven színpadi kísérőzenét írt, továbbá dalokat, sanzonokat és filmzenét, valamint tíz musicalt (A legismertebbek A krónikás, a Légy jó mindhalálig, az Anna Karenina, A vörös malom és az Utazás.) Műveit bemutatták Finnországban, Japánban, Németországban, Romániában, Szlovákiában. Jelenleg a Madách Színház zenei vezetője és a Színház- és Filmművészeti Egyetem docense. 2000-ben megkomponálta Az ember tragédiája balettváltozatának zenéjét. A táncjátékot az Operaházban mutatták be. 2004-ben Erkel Ferenc-díjat kapott.

Képsorozatok
Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
-
Interjúk
„Egyedül lenni a színpadon olyan biztonságérzetet ad, hogy lám, mindenki más nélkül is megvagyok magammal…”
A magánéletben hallatlan kemény és fegyelmezett, a színpadon ezer színe van. Csernus Mariann 94 esztendősen ismét színpadra áll a maga szerkesztette Vizsolyi Bibliával. Lovas Ildikó
-
Jurányi Inkubátorház
Évadot zárt a Jurányi és őszi bemutatóra készülnek az Átriumban
A Milf után a Kovács ikrek egy újabb színdarabot írtak őszre, az idei évadban Jurányiban a 9 hónap alatt 18 premier - 6 kiállításmegnyitó - 355 előadás - 30.000 néző volt – és díjeső. -
Maszk Egyesület
Maszk Egyesület és a THEALTER majd’ 40 év
Mi történhet negyven év alatt? Politikai rendszerváltások, diktátorok felemelkedése és bukása. Egy apró ország történelmi viharai Európa szívében. Harmincöt fesztivál. Több száz társulat, előadás, önkéntes, szervező, alkotó, színművész, előadó. -
Temesvári Csiky Gergely Színház
Festen – egy előadás a hallgatás rítusáról
Bemutatóval zárja a 2024/2025-ös évadot a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében. Száva Enikő -
Jókai Szinház
Nemzetközi színházi alkotótábornak ad otthont a Békéscsabai Jókai Színház
Ázsiából és Európa több országából érkeznek színész- és dramaturghallgatók, valamint oktatók Békéscsabára: a közel száz főt megmozgató nemzetközi színházi alkotótábornak idén nyáron a Békéscsabai Jókai Színház ad otthont.
-
Sepsiszentgyörgyi színház
Sepsiszentgyörgy – Viszlát, színházépület!
Fordulóponthoz érkezett a sepsiszentgyörgyi színház története. Lassan véget ér a 2025/2026-os színházi évad, ezzel együtt pedig a színház jelenlegi épületétől is elbúcsúzik a társulat és a közönség. Elkezdődik ugyanis az intézménynek otthont adó épület felújítása, ősztől ideiglenes játékterekben várja nézőit a Tamási Áron Színház.










