Móricz Zsigmond regényében a Zs.V. rövidítésnek két jelentése van. Jelenti a történet helyszínét, Zsarátnok városát, a város rangját, a jogszerűség látszatával, emelkedett, hazafias jelszavak hangoztatásával fenntartott hatalmát. És közönségesen, közismerten azt, hogy „zsebre váglak”, mint egy olyan világ jelszavát, ahol általánossá vált a korrupció, ahol a demokrácia csak egy cinikus módon fenntartott díszlet, a kifejlődő kapzsi zsarnokság számára. Ahol „az urak a rokonság kérdését úgy fogják fel, mint bejelentett jogcímet arra, hogy részt vehessenek a panamákban”.

Azonban nem csak a világ, maga a főhős is kétarcú. Készségesen válik a hatalmasok „rokonává”, míg elveit követve egy méltányos és tisztességes világ megvalósításáról álmodik. Eközben pedig az ő keze után is kapkodnak az egzisztenciális örvényekben fuldokló rokonok. Érzelmi élete is két nő vonzásában feszül pattanásig. A regény mesterien megépített, sokágú epikai szerkezet, minden részlete bevilágít a valóság egy-egy homályos zugába, a lélek rejtelmeibe. Mindezt egy drámai gerinc tartja egyben: Kopjáss István története, mely színpad után kiált. Erre figyelve készült Székely Csaba színpadi adaptációja, azzal a szándékkal, hogy éberebben figyeljünk világunkra s egyúttal kedvet kapjunk a regény (újra) olvasásához.