Az augusztus végén, a Pannonhalmi Művészeti Fesztiválon előzetesen bemutatott koreográfia egy alkotói folyamat szerves része. A tavalyi Instinct kapcsolatnélkülisége után Frenák Pál egyedi táncszínháza most a szövevényes és bonyolult viszonyaink mögött rejlő érzelmek világába enged bepillantást. bemutatásra kerülő koreográfia közvetlen előzménye a tavalyi Instinct. Az előző darab kapcsolatnélkülisége után Frenák Pál egyedi táncszínháza most a szövevényes és bonyolult viszonyaink mögött rejlő érzelmek világába enged bepillantást.

A színpadon öt táncos, akik hol kívülről, távolról, mozdulatlanul és idegenként szemlélik a többiek küzdelmét, hol pedig maguk is aktív szereplőként vergődnek az emberi viszonyok hálójában. Csakhogy mind a kívülállás látszólagos biztonságához, mind pedig saját kétségbeesett bizonytalanságuk feloldásához szükségük van a másikra. Hogyan válhat (válhat-e egyáltalán) valóságossá számukra a másik? Maradhat-e mindörökre beteljesületlen az iránta való vágy?

A testek jelenvalósága és átjárhatósága nem szűnő kérdésként jelenik meg a színpadon. Valóság-e egyáltalán a másik? Nem zuhanunk-e vissza a kapcsolatok megfoghatatlan bizonytalanságából önmagunk kegyetlen és kizárólagos valóság(osság)ába? Mennyire vagyunk kiszolgáltatva a hatalomvágy különféle leplezett és direkt formáinak? Frenák Pál koreográfust régóta foglalkoztatja, hogy a hazugság és a megalkuvás milyen mértékben szövi át az életünket, a testünkhöz fűződő viszonyunkat. A robbanás pedig ezek szerint nem más, mint az a pillanat, amikor a test már nem tud, nem hajlandó tovább hazudni, mert nem hajlandó elpusztítani önmagát. De mi következik a test igazságából? És van-e a léleknek külön igazsága?

Az Instinct táncosainak álarca a színpadon mozgó testek titokzatos fényében él tovább. Ez az ezüstös fény annyira földszerű, hogy nem csak a te és én, de az innen és túl határai is fellazulnak általa. A kérdés most már az, elengedtük-e, elengedhetjük-e őket. Mi magunk el tudunk-e menni – velük vagy nélkülük…?