„Knut Hamsun regénye, az Éhség 1890-ben jelent meg. Egyetlen hatalmas monológ az egész könyv: egy ember fejébe zárva, mindent az ő éhségtől és a folyamatos művészi kudarctól szenvedő teste és lelke torzító tükrében látunk. Látjuk, ahogy bolyong Oslo (régi nevén Kristiania) utcáin, közterein, parkjaiban, temetőiben, bazársorain, kikötőjében, pályaudvarán, nyomorúságos padlásszobákban, zálogházakból ki és be, ül a rakodópart alsó kövén, éli egy félig-meddig hajléktalan, ide-oda sodródó ember életét, és mindeközben bámulatos érzékenységgel rögzíti folyamatos éhezéstől meggyötört idegrendszerének minden egyes rezzenését.

Ibsen, Strindberg és Csehov kortársaként Hamsun (aki sok színdarabot írt később) egy egész leendő évszázad hajléktalanjait, kivetettjeit, kivándorlóit és bevándorlóit, idegenjeit tudta megírni jövőbe látó erővel. A regényt színpadra író drámaírónak nem kisebb a feladata (és a rendezőnek, és a színésznek), hogy megőrizze ezt a szubjektív hangnemet, a már-már paranoid és rögeszmékkel teli egyes szám első személyt, és ugyanakkor élvezetes, színes, abszurd, katasztrofálisan tréfás jelenetekben mutassa be egy nem csak kenyérre, hanem sikerre is éhező fiatalember odüsszeiáját hazája fővárosában, Kristianiában, és a saját megsebzett lelkében. (Forgách András)

 

Utolsó előadás: 2011. január 21.